|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 29 találat | lapozás: 1-29 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Farkas György 1990. január 14.1989 novemberében erdélyi református, katolikus lelkipásztorok közös állásfoglalást írtak alá, kiállva Tőkés László mellett: "szolidaritásunkat fejezzük ki az üldözött lelkipásztor mellett." Az aláírók vállalják a felelősséget, amint olvasható az Erdélyben először publikált állásfoglalásban. Nagy bátorság kellett ehhez a Ceausescu-rendszerben. Az aláírók: id. Hegyi István nyug. ref. esperes, Székelyudvarhely, Farkas György nyug. ref. esperes, Sepsiszentgyörgy, Szabó Károly nyug. ref. esperes, Brassó, ifj. Hegyi István, ref. lelkipásztor, Csíkszereda, Sipos Géza presbiter, Székelyudvarhely, dr. Bokor Károly presbiter, Székelyudvarhely, id. Sepsy Sándor presbiter, Székelyudvarhely, dr. Dobri János nyug. ref. lelkipásztor, Kolozsvár, Asztalos Kálmán presbiter, Nagyenyed, Horváth Zoltán presbiter, Nagyenyed, Sipos János ny. ref. lelkipásztor, Kraszna, Köble József ny. tanár, Nagyenyed, Tomai László nyug. ref. lelkipásztor, Nagyenyed, Pásztory G. István ref. lelkipásztor, Nagyenyed, Bak Sándor nyug. ref. esperes, Kecsetkisfalud, Nagy Gábor ref. lelkipásztor, Nagygalambfalva, Bak Áron ref. lelkipásztor, Szentkeresztbánya, Sógor Csaba ref. lelkipásztor, Csíksomlyó, Hegyi Sándor ref. lelkipásztor, Székelyudvarhely, Gergely István kat. plébános, Csíksomlyó, Boros Károly kat. plébános, Csíktapolca, Bakcsi Gábor ref. lelkipásztor, Csíkszentmárton, Gidó Bálint presbiter, Székelyudvarhely. /Szabadság (Székelyudvarhely), jan. 14. - 4. sz. - az RMDSZ székelyuvarhelyi szervezetének lapja. Főszerkesztő: Katona Ádám./1993. december 13.Dec. 12-én véget ért Félixfürdőn a MISZSZ kongresszusa. MISZSZ néven működik a jövőben a politikamentes szövetség és létrehozzák a Reform Tömörülést. /Romániai magyar ifjúsági szervezete szétválása. = Magyar Nemzet, dec. 13./ A Reform Tömörülés élére András Imre és Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, Borbély Zsolt, Tamás Sándor és Toró T. Tibor került. A MISZSZ mozgalmi szárnyának vezetőségébe Nagy-Csiha Istvánt, Kis Gábort, Nagy Pált, Farkas Györgyöt és Tamás Lászlót választották. /Bogdán Tibor, Bukarest: Az érdekvédelmet helyezi előtérbe a magyar ifjúsági szervezet. = Magyar Hírlap, márc. 13./1999. július 8.Februárban nyitották meg Kolozsváron a Heltai Irodalmi Kávéházat. Ebből az alkalomból dr. Farkas György Kolozsvár képekben című fénykép-kiállítását tekinthették meg az érdeklődők a Kávéház Galériában. Folytatódott a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület előadássorozata dr. Csihák György történész előadásaival: február 24-én A magyarok őstörténete, 25-én A magyar nemzeti dráma címmel. Március 12-én a Heltai Alapítvány pinceklubjában került sor a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Erdélyi Asztaltársasága alakuló ülésére is. Március 13-án Kolozsvári 48 címmel ünnepséget tartottak, Sipos Gábor történész-levéltáros a Kolozsvári ifjak 1848-ban című előadása hangzott el. Április 2-án Egyed Tibor képzőművész Húsvéti prédikációk című kiállításának adott otthont az alapítvány Irodalmi Kávéháza. Május elején felavatták Óradnán a helyi Magyar Házat, ebből az alkalomból a Heltai Alapítvány értékes könyvadományt és több mint 1 millió lejes támogatást biztosított. Május 22-24-e között a Nagy Kálmán Finn Baráti Kör meghívására Kolozsvárra látogatott a budapesti Kalevala Baráti Kör. /Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./2003. november 6.Tízéves a Reménység Szigete - az Erdélyi Gyülekezet története címmel nov. 8-án kiállítás nyílik Zilahon, a Kalvineumban. Levetítik Beke Mihály András és Farkas György A reménység szigete című filmjét, és kötetlen beszélgetésre is sor kerül a film kapcsán. Ezt követően Németh Zsolt, az Erdélyi Gyülekezet tiszteletbeli főgondnoka, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke tart előadást. Nov. 8-én Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet lelkésze tart istentiszteletet a belvárosi református templomban. A kiállítás egyik fele krónika a legfontosabb eseményekről, a 80-as évek végi menekülteket segítő missziótól és a gyülekezetalapító Németh Géza életútjától kezdve 2002-ig. A kiállítás másik fele bemutatja a gyülekezet szolgálatát: a hitéletet, a Magyarországon élő erdélyiek húsvét utáni második vasárnapokon tartott nagy találkozóját, a november 1-jei Erdélyi Halottak Napját, az erdélyi menekültek által alapított Budapest melletti falu, Dányszentkirály lelkigondozását, az ottani templomépítést; az egész Kárpát-medencét behálózó, határon átnyúló és ökumenikus kapcsolatokat, a Reménység Szigetén a karitatív munkát, különösen a betegszállást, a tanfolyamokat, konferenciákat, nyári táborozásokat. A tervek szerint a kiállítás havonta más-más erdélyi városba "vándorolna". /Tízéves a Reménység Szigete. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./2003. november 10.Az Erdélyi Gyülekezetnek az lenne a legfontosabb célkitűzése, hogy megszűnjön, ne legyen többé szükség rá, tagjai pedig visszatérjenek szülőföldjükre, jelentette ki Zalatnay István, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora a Zilahon tartott bemutatkozón. A gyülekezethez tartozó otthon, a Reménység Szigete fennállásának tizedik évfordulója alkalmából megtartott filmvetítésen és kiállításon Németh Zsolt, a gyülekezet tiszteletbeli főgondnoka, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke is részt vett. A zilahi Kalvineumban Fekete Károly alpolgármester ismertette a budapesti Erdélyi Gyülekezet munkáját és bemutatta a vendégeket: Zalatnay István lelkipásztort, Lovas Józsefné főgondnokot, Németh Zsolt tiszteletbeli főgondnokot, valamint Veress Lajos ügyvédet, az Új Kézfogás Alapítvány jogi tanácsadóját. Ezután levetítették Beke Mihály András és Farkas György A reménység szigete című filmjét, amely az Erdélyi Gyülekezet munkáját mutatja be. Az Erdélyi Gyülekezetet Németh Géza református lelkipásztor alapította, aki, miután az 1956-os forradalomban való részvétele miatt letartóztatták, majd 1971-ben elbocsátották a hivatalos egyházi életből, összegyűjtötte a kivándorolt erdélyieket, és gyülekezetet alapított számukra. 1995-ben bekövetkezett halála után fia, Németh Zsolt vette át a gyülekezet gondozását. Az Erdélyi Gyülekezet 1992-ben hozta létre a Reménység Szigete nevet viselő karitatív és kulturális központot, amely az évek során 276, erdélyi településről érkezett, magyarországi kezelésen részt vevő betegnek nyújtott otthont. A gyülekezet 1995-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület részévé vált, azóta ennek keretében fejti ki tevékenységét. Célja, hogy elérje a Budapesten tartózkodó, Erdélyből és más határon túli régióból kitelepedett embereket, és lelki vigaszt nyújtson számukra. Zalatnay István lelkipásztor elmondta: a bemutatkozóra hat erdélyi városban kerül sor: ismertetik a gyülekezet munkáját, és kérik az egybegyűlteket, tudassák velük, ha vannak Magyarországon tartózkodó rokonaik. Németh Zsolt így nyilatkozott: "Az Erdélyi Gyülekezet az, amelyben én felnőttem, hiszen hétéves voltam, amikor édesapám létrehozta a házi gyülekezetet, és azóta vagyok a tagja, bár önálló egyházként csak 1990-ben jegyezték be hivatalosan. Ennek a gyülekezetnek a magja gyermekkoromtól végigkísért, azt jelenti nekem, amit egy hívő keresztény embernek, aki a vallásban nevelkedett föl, a templom jelentett". /Pap Melinda: Menedékhely kivándorolt erdélyiek számára. Zilahon mutatkozott be a hét végén a budapesti Erdélyi Gyülekezet. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./2004. november 13.Asztalos Lajosnak a Szabadság nov. 8-i számában megjelent írásával /Szavazás a kettős állampolgárságról – harangfélreveréssel kíséri az MSZP, az SZDSZ/ kapcsolatban egy magyarországi olvasó megjegyezte, hogy írásának hangvétele (elvtársozás, pufajkázás) ma már csak magyar szélsőjobb sajtó sajátossága. Az olvasó mindkét nagy párttól távolságot tartva vívódik a kérdésen. /Pattermanné Farkas Györgyi, Magyarország: Racionális döntés a népszavazáson. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./2004. november 22.Pattermanné Farkas Györgyi Magyarországról küldött olvasói levelében /Racionális döntés a népszavazáson, nov. 13./ kifogásolta Asztalos Lajos írásának hangnemét, mondván, az "ma már csak a magyar szélsőjobb sajtó sajátossága". Asztalos Lajos válaszában leszögezte, nem tartja magát szélsőjobbnak. Kik azok, akik 1956-ban a tömegbe lőttek, a forradalom vérbefojtása után vallattak, ítéltek, akasztottak, üldöztek, elnyomtak, most pedig szemforgató módon áldozataik sírját koszorúzzák, a demokrácia bajnokának szerepében tetszelegnek? – kérdezte. Akik hol 23 millió román, hol a szomszédos országok magyarjainak Magyarországra özönlésével fenyegetnek. Mindenki ellen kikelnek, aki föl meri emlegetni múltbéli viselt dolgaikat. Szerintük azok szélsőjobboldaliak vagy éppenséggel fasiszták. Magyar állampolgárként, de áttelepedés nélkül, szülőföldünkön akarjuk megőrizni anyanyelvünket, szögezte le Asztalos Lajos. /Asztalos Lajos: Ésszerű döntés reményében… Válasz Pattermanné Farkas Györgyinek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./2004. december 7.A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) szervezésében cigányképviseleti értekezletet tartottak dec. 4-én Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Központban. Az előadások azzal foglakoztak, hogy mit tehet az egyház a romákért. Rostás-Farkas György író, a magyarországi Cigány Tudományos és Művészeti Társaság alapító elnöke küldött egy írást, melyet Nagy József Barna, a nagyváradi Református Cigánymissziós Központ vezetője olvasott föl. Tőkés László püspök kiemelte: a cigánykérdés elsőrendű fontosságú, nemzetpolitikai és egyetemes kérdés. Szükséges egy cigány értelmiségi réteg kinevelése. /Cigányképviseleti értekezlet volt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./2004. december 17.Kisebbségekért díjat adott át nyolc, Magyarországon és határon túl élő embernek, valamint egy közösségnek a kisebbségek érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök dec.16-án a Parlamentben. Idén az elismerést egy-egy ausztriai és vajdasági magyar, egy-egy magyarországi horvát és német, három roma és egy szlovák egyéni kitüntetett, valamint egy erdélyi magyar szervezet kapta. A díjakat Mádl Ferenc köztársasági elnök, Szili Katalin házelnök, miniszterek, továbbá pártok, a határon túli magyarok képviselői és kisebbségi vezetők jelenlétében nyújtotta át a kormányfő. A díjazottak: Debre Istvánné pedagógus, aki 1993 óta az ország első cigány nemzetiségi óvodáját vezeti, Rácz Katalin, Gizella nővér a vajdasági magyar oktatásban, a bánsági magyarság oktatási rendszerének újjáélesztésében játszott szerepéért, Wurst Erzsébet, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének vezetőségi tagja, a bunyevác-horvát családban született Kricskovics Antal több évtizedes táncművészeti, koreográfusi munkásságáért, a magyarországi horvát folklór gyűjtéséért, Krupa András etnográfus, folklorista a magyarországi szlovákság értékeinek kutatásáért, Manherz Károly, az ELTE bölcsészettudományi kar dékánja, a Germanisztikai Intézet igazgatója a magyarországi németek nyelvének, kultúrájának kutatásáért, Rostás-Farkas György író-költő-újságíró, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság elnöke a cigányság érdekében végzett három évtizedes áldozatos munkájáért, Várnai Márton a romák társadalmi integrációjának előmozdításáért kapot díjat. Az Erdélyi Múzeum Egyesület az erdélyi tudományosság fenntartása, fejlesztése és szervezése érdekében kifejtett tevékenységéért részesült a kitüntetésben. Az elismerést a kisebbségek nemzetközi napja, december 18-a alkalmából osztják ki. /Kisebbségekért Díjat kapott az Erdélyi Múzeum Egyesület. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 17./2005. május 25.Hivatalos népszámlálási adatok szerint 540 ezren vannak, de 3 millióra is tehető Romániában a cigány lakosok száma, hangzott el a roma közösség integrációjáért szervezett nagyváradi konferencián. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület cigánymissziós központjának meghívására Rostás-Farkas György magyarországi cigány író, szerkesztő és dr. Dányi László újságíró, történész látogatott el, hogy őszintén megbeszéljék a nagyváradi romákat foglalkoztató kérdéseket. Magyarországon tizenöt éve létezik országos és fővárosi cigány önkormányzat, és immár saját parlamenti képviseletet is nyertek a romák. Magyarország az elsők között van Európában, ahol a kisebbségi törvény segítségével sokat javítottak a romák szociális helyzetén. Rostás-Farkas György szerint a tanulás az integráció legfőbb útja. A 2002 óta működő váradi roma misszió főleg arra ad lehetőséget, magyarázta el Nagy József Barna diakónus, hogy az iskolából kijövő gyerekeknek meleg ebédet adjanak, délután pedagógus segít tanulni a gyerekeknek. Rézműves József, a Bihar megyei Roma Párt elnöke szerint, a tanfelügyelőség segítségével beindított iskoláztatási programban 17 ezerrel nőtt az írni-olvasni tudók száma az utóbbi években, többen szakiskolában leérettségiztek, félszázan pedig idén diplomáznak a nagyváradi egyetemen. /Lakatos Balla Tünde: Hogy az integráció ne legyen asszimiláció. Cigánykérdésekről Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./2006. május 23.Május 22-én kezdődött a harmadik alkalommal megszervezett Film.dok dokumentumfilm fesztivál, a korábbi két évben Sepsiszentgyörgyön rendezett filmszemle és verseny ezúttal Csíkszeredában zajlik. Az egyhetes fesztivál megnyitóján Farkas György a fesztivál igazgatója köszöntötte a jelenlevő filmeseket és érdeklődőket, majd Beke Mihály András, a szervező Bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója, a fesztivál elnöke szólt. A megnyitón a budapesti Sebestyén Márta fellépett Nyitva látám mennyeknek kapuját című műsorával. A zsűri elnöke Sára Sándor rendező-operatőr. A verseny kategóriákban zajlik: Tudomány.dok, Történelem.dok, Művészet.dok, Természet.dok, Fikciós.dok, Kísérlet.dok, Portré.dok, Év.dok csoportokba nevezhették be alkotásaikat a dokumentumfilm-készítők. /-f-: III. Film.dok . Magyar–Román Dokumentumfilm Fesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./2006. május 25.Az első napon már több nézőnk volt, mint egy évvel korábban a sepsiszentgyörgyi vetítésen összesen, így elégedett vagyok – mondta Farkas György, a csíkszeredai, III. Film.dok fesztiváligazgatója. A telt házas közönséget ezúttal az első műsorra tűzött csíkszeredai film vonzotta. A Kinda Lázár és a csíki traktor című film – rendezője Daczó Katalin, operatőrei a gyergyói Berszán-Árus György és Elekes Zsolt – kettős portré, amely a város legnagyobb gyára születését és halálát követi végig, ugyanakkor ezzel párhuzamosan rajzolódik ki a főszereplő személyisége. /Daczó Dénes: Pörgés a Film.dokon. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./2007. december 7.A református egyház elhatárolódott dr. Buzogány Dezső lelkésztanár tettétől, ezért le kellett mondania szenátusi tagságáról. Az aláírók megdöbbentek, amikor kiderült, hogy Buzogány Dezső „csendben” visszakerült a BBTE szenátusába. Ezért kérik az Erdélyi Református Egyházkerületet, tegyen meg minden egyházjogi lépést Buzogány Dezső felelősségre vonása érdekében. A dokumentumot kézjegyével látta el Albert Júlia pedagógus, Beder Tibor nyugalmazott főtanfelügyelő, Brassai Zoltán akadémikus, Balázs Ágnes lelkipásztor, Farkas György egyetemi oktató, Farkas Csaba fogorvos, Incze Béla, az udvarhelyszéki SZNT elnöke, Kósa Ferenc egyetemi oktató, Lászlóffy Zsolt zeneszerző, Somai József közgazdász, Soó Zöld Margit festőművész, Terényi Ede zeneszerző, Tőkés Elek iskolaigazgató, Tulit Zsombor kiadóigazgató és Wanek Ferenc egyetemi oktató. /B. T. : Buzogány lemondását kérik. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./ Előzmény: Kizárták a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanári karából a felsőoktatási intézmény két oktatóját, Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktust; a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két alelnökét. A két oktató eltávolítását célzó rektori javaslat megszavazói között volt Buzogány Dezső, a Református Tanárképző Kar képviselője. /Kelemen Tamás: Kirekesztő multikulti. Kirúgta a BBTE szenátusa Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktust – Magyar oktatók is megszavazták a döntést. = Krónika (Kolozsvár), 2006. nov. 28./2008. szeptember 17.Emlékoklevelek átadása tette még ünnepélyesebbé a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti karának évnyitóját Kolozsváron, szeptember 16-án. Az intézmény vezetői beszámoltak az eddigi megvalósításokról, a 2008–2009-es tanévben bekövetkező újításokról, az egyetem akkreditációs folyamatának további lépéseiről, valamint emlékoklevéllel jutalmazták mindazokat a helyi és magyarországi oktatókat, szakembereket, neves személyiségeket, akik nyolc esztendővel ezelőtt időt és fáradtságot nem kímélve munkálkodtak az egyetem megalapításán, a különböző szakok elindításán, életben tartásán. Jelenleg a kolozsvári karon több mint 200 diák tanul, 30 főállású oktató irányításával. Nyolcadik tanévéhez érkezett az Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (www.emte.ro), Kolozsváron pedig a hetedik évfolyam kezdhet tanulni a Bocskai-házban. Dávid László rektor a megvalósítások között megemlítette, hogy Marosvásárhelyen új campust adtak át, Csíkszeredában pedig egyetemi központot igyekeznek létesíteni. A támogatások kapcsán Dávid László elmondta: remélik, hogy a román kormány is melléjük áll majd, a magyarországi államvezetéshez hasonlóan, ráadásul a múlt héten a Sapientiát beválasztották a kiemelt fontosságú nemzeti intézmények közé. A Sapientia Alapítvány részéről Kató Béla elnök örömét fejezte ki, hogy van utánpótlás. Dr. Tonk Márton, a Természettudomány és Művészeti kar dékánja kiemelte: sorsdöntő évnek néz elébe a Kolozsváron működő kar, hiszen hamarosan kezdeményezik az akkreditácót, amely folyamat végeredményeképpen Erdélynek lesz végre teljes értékű, önálló magyar tudományegyeteme. A megnyitó záróakkordjaként emlékoklevelet adtak át dr. Mócsy Ildikónak, a környezettudományi kar egyik alapítójának, aki 6 éven át tanszékvezetőként is tevékenykedett. Ugyancsak oklevelet kapott dr. Xantus Gábor, dr. Kékedy Nagy László, dr. Imecs Zoltán, dr. Farkas György, Elkán György, dr. Szilágyi Pál, dr. Angi István, dr. Bolla Csaba, dr. András Szilárd, dr. Majdik Kornélia, dr. Molnár Géza, dr. Muzsnay Csaba, dr. Papp Judit, dr. Sándor József, dr. Újvárosi Lujza, Wanek Ferenc, dr. Weisburg Tamás és Mózer Zoltán. /S. B. Á. Sapientia: kis egyetem, nagy lehetőségekkel. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./2011. március 18.„Igazi úriember volt, velünk és mindenkivel”Mócsy László emlékest és -kiállítás a Györkös-Mányi Emlékházban 2003. január 14-én kísérték utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe Mócsy László kolozsvári kriminológust, aki a jogtudományok eme sajátos, ám kevesek által kedvelt ágának művelése mellett a rendszerváltást követő időszakban az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjáalakulásából is kivette a részét. Nyolc évvel halála után az emberre, a jogászra és a művészre emlékezhettek szerdán a kolozsváriak az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházban: Benkő Samu történész, Somai László József ügyvéd, Vallasek Magdolna jogász és Farkas György fotográfus kimerítő előadása mellett az emlékest keretében megnyitották a Mócsy László fényképeiből és miniatűrjeiből összeállított kiállítást is. Még nyugodt körülmények között is nyomasztja őket a felelősség: a kriminalisták sem tévedhetetlenek, de ehhez a munkához feltétlen türelem, nyugalom és koncentráció szükséges- nyilatkozta a Korunk egyik 1978-as lapszámában Mócsy László Kiss János újságírónak. Ezt az interjút idézte Benkő Samu történész, akadémikus, aki már nagyon hamar, hatodik gimnazista korában megismerte Mócsyt. Benkő Samu a református kollégiumban, barátja pedig, két évvel fölötte, az unitárius kollégiumban tanult. „Minden ehhez a városhoz, Kolozsvárhoz köt. Itt születtem 1925-ben, középiskolámat itt végeztem, majd 1945-ben beiratkoztam a Bolyai Egyetem jogi karára. Rá négy évre már tanársegédként dolgoztam a büntetőjogi tanszéken”-mondta egykor magáról Mócsy László, aki Benkő Samu szavaival élve a büntetőjogban rátalált arra a tárgyi felületet biztosító látványra, amelyet megszólaltathatott, ami nem más, mint a bűncselekmény tárgyi háttere. Az akadémikus utalt ugyanakkor arra is, hogy mily sokat köszönhet a megbecsült tudósnak az erdélyi tudományosság: a ‘89-es újrakezdés után – alig néhány társával közösen – Mócsy László szervezi meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályát 1991-ben. Vetítettképes előadásában többek között az elemista, majd a végzős gimnazista Mócsy Lászlót is bemutatta a jelenlévőknek Somai László József ügyvéd, akit eleinte családi barátság, később tanár-diák viszony és kollegiális kapcsolat fűzött Mócsy Lászlóhoz. Mint mondta, a kolozsvári igazságügyi palotában működő laboratóriumában fő tevékenységi területét képezte az ujjlenyomatok elemzése, az okiratok technikai vizsgálata, valamint a lőfegyverek vizsgálata, munkájának mintegy 80 százalékát azonban az írásszakértői vizsgálatok és szakvéleményezések képezték. Alapos jogi ismereteket követelő, orvostudományi és pszichológiai tájékozottságot is igénylő tevékenységének volt a része a grafotechnika mellett a grafológia is, emellett kötetei, tanulmányai és tanulmánynépszerűsítő írásai írásai jelentek meg. Közölt a Korunkban, A Hétben, az Előrében, a Tettben, az Igazságban, Mit mond az írásunk? címmel grafológiai cikkei jelentek meg a Családi tükör hasábjain. 1976-ban szerzett jogi doktorátust a Iaşi-i tudományegyetemen, s 1993-ban, nyugdíjazása után független kriminalista szakértői engedélyt váltott ki – derült ki Somai előadásából. Vallasek Magdolna jogász Mócsy Lászlót, az embert jellemezte, kiindulva abból, hogy milyennek látták ők fiatal, 18-19 éves joghallgatókként az akkor már idős, ám igen népszerű jogászt. Készséggel válaszolt a kérdéseikre, valahányszor felhívták telefonon, s örömmel vállalta, hogy előadást tartson a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Jurátus Körében. – Az első előadását 1997-ben hallottam, és emlékszem, egy hónappal azután koktélpartit szerveztünk, ahol a szakmában dolgozó idősebb jogászokkal találkozhattak a fiatalok. Laci bácsi az elsők között érkezett, elkezdte oldani a bennünk lévő feszültséget, mindenkivel külön-külön szóba állt – magyarázta Vallasek. Megtudtuk: Mócsy László szeretett a fiatalok között lenni, figyelt rájuk, bármiféle szakmai gőg vagy féltékenység nélkül. Komolyan vette, kollágaként kezelte a „fiatal zöldfülűeket”. – Mindig igazi úriember volt, velünk és mindenkivel, valóban tanítani akart, nem pedig kioktatni – mondta a jogász. Minden vesszőre, kérdőjelre és pontra olyan szigorúan figyelt, mintha az élete függött volna rajta- hangsúlyozta Farkas György fotográfus. Mócsy László fotós tevékenységével kapcsolatban kiemelte: szorgalmas, türelmes önképző volt, nem próbálta véka alá rejteni az értékeket. A fényképeiből és miniatűrjeiből az emlékházban szervezett kiállítást április 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők, hétköznapokon 12 és 17 óra között: Farkas szerint látvány- és emberközpontúság, valamint közérthetőség jellemzi ezeket az alkotásokat, amelyek „a valós világot mutatják be: a köznapit és az ünnepit, amelyben a művész a rendkívülit is meg tudta találni”. Utalt arra, hogy élete során Mócsy László fényképeit Kolozsváron, Nagyváradon, Nagykárolyban, Marosvásárhelyen, Brassóban, Nagyszebenben, Aradon, de még Szingapúrban, Portugáliában és Spanyolországban is kiállították FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár) 2012. május 21.Nyirő-ügy: Budapest sürgetA magyar Országgyűlés Hivatala hétvégén sürgette a román hatóságokat, hogy egyértelműen közöljék, a Nyirő József újratemetésével kapcsolatban eddig kifejezett egyet nem értésük mit jelent: megtiltják a székely író földi maradványainak Romániába bevitelét, vagy azt, hogy nem értenek egyet ugyan az újratemetéssel, de tudomásul veszik a megtartását. A magyar Országgyűlés Hivatala hétvégén sürgette a román hatóságokat, hogy egyértelműen közöljék, a Nyirő József újratemetésével kapcsolatban eddig kifejezett egyet nem értésük mit jelent: megtiltják a székely író földi maradványainak Romániába bevitelét, vagy azt, hogy nem értenek egyet ugyan az újratemetéssel, de tudomásul veszik a megtartását. Amint a román hatóságok közlik válaszukat, a magyar fél „haladéktalanul tájékoztatja a közvéleményt” az újratemetéssel kapcsolatos helyzetről – írták. Mint ismert, a külügy a múlt héten bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét ebben az ügyben. A magyar féllel közölték: Bukarest nem tartja időszerűnek a nyilaskeresztes mozgalom elkötelezettjeként számon tartott író újratemetését. Az Országgyűlés Hivatala azt válaszolta: ha nem engedik be Romániába Nyirő József földi maradványait, a magyar fél olyan megoldást keres, amely „nem csorbítja sem a román jogrendet, sem Nyirő József tisztelőinek lelki várakozásait”. A hivatal ugyanakkor elmarasztalta Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármestert, mert szerintük az elöljáró „és társai” az újratemetéssel kapcsolatban kialakult „magyar–román szakmai és politikai vitában” nem a magyar álláspontot erősítették. Fráter Olivér, a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottja az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a polgármester már a személyes tárgyalásokon is Nyirő József „nyilas múltjával és a vele szemben megfogalmazott antiszemitizmus vádjával kapcsolatosan rendkívül erős felvetéssel élt”. Utaltak arra is, hogy a Bunta Levente „pártjához közel álló bukaresti magyar lap”, az Új Magyar Szó arról cikkezett: Nyirő József háborús bűnös, és „ugyanezt a hamis vádat hangoztatja a román sajtó Nyirő-ellenes része is”. A Magyar Országgyűlés Hivatalának közleményére válaszolva Bunta Levente – Székelyudvahely polgármestere, Miklós Zoltán – a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Jakab Áron Csaba önkormányzati képviselő, Szőcs Endre – a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont igazgatója és Farkas György kabinetvezető azzal vádolják a Nyirő József újratemetését szervező, Szász Jenő által vezetett Székelyudvarhelyért Alapítványt illetve Kövér Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökét, hogy „tevékenykedésük fő célja nem az újratemetés méltóságteljes megszervezése, hanem az önkormányzati választások befolyásolása, Nyirő emlékének felhasználásával.” A közlemény aláírói szerint a budapesti hivatal képviselői „tisztességtelenül jártak el akkor, amikor az április 18-án tartott székelyudvarhelyi megbeszélésen – amelyen részt vett a magyar nagykövet, főkonzul, intézményi vezetők és önkormányzati tisztségviselők – a valóságot elferdítve azt állították, hogy Bunta a Nyirő József múltjával és a vele szemben megfogalmazott antiszemitizmus vádjával kapcsolatosan rendkívül erős feltevéssel élt”. Ezzel szemben Bunta szerint az igazság az, hogy tartva a Nyirő József újratemetésének túlpolitizálásától, a jelenlévőktől megkérdezte: „mit tudnak a szervezők Nyirő József esetlegesen támadható közéleti szerepléséről?” Tette ezt annak érdekében, hogy „fel lehessen készülni az ezzel kapcsolatos támadások kivédésére” – olvasható az állásfoglalásban. Új Magyar Szó (Bukarest) 2013. december 20.Közpénzből alapít lapot Székelyudvarhely polgármestereA néppárti és polgári párti tanácsosok felháborodása közepette önkormányzati tulajdonban lévő napilap létrehozásáról döntött csütörtöki ülésén a székelyudvarhelyi tanács. A Bunta Levente RMDSZ-es polgármester által láttamozott határozattervezetet csak a szövetség képviselői szavazták meg, miután a két ellenzéki frakció tagjai tiltakozásképpen kivonultak a teremből. Egyébként a médiavállalkozás elindításáról az elöljáró távollétében folyt parázs vita, Bunta Levente ugyanis immár sokadszor nem vett részt a tanácsülésen, amit többen szóvá is tettek. A határozat értelmében 300 ezer lejes törzstőkével megalakul az önkormányzat napilapjának kiadásáért és terjesztéséért felelős Udvarhelyi Média Kft. A cég ügyvezetésével a polgármester Farkas György városmenedzsert bízta meg, a társaság tevékenységi körébe tartozik ugyanakkor a könyvforgalmazás, a honlapkészítés, a közvélemény-kutatás készítése és a hirdetészszervezés is. Miközben a tervek szerint az újságot a Hargita megyei önkormányzat tulajdonában lévő Hargita Népe székelyudvarhelyi kiadásából fejlesztenék napilappá, a kezdeményezésről az EMNP-ben és az MPP-ben, de szakmai körökben is úgy vélekednek, hogy egyértelműen politikai érdekeknek kívánják alávetni. Bunta Levente a napokban „közérdekűnek és mértéktartónak” nevezte a leendő napilapot, amely szerinte azáltal is a közösség érdekeit fogja szolgálni, hogy versenyhelyzetet teremt a jelenlegi médiapiacon. Holott a csütörtöki tanácsülésen is elhangzott: a médiavállalkozás ésszerűtlen lépés egy önkormányzat részéről, amelynek különben sem feladata szerepet vállalni, egyensúlyt teremteni az amúgy is telített sajtóprérin. Az ellenzéki tanácsosok egybehangzó véleménye szerint a szándék nyilvánvalóan az, hogy közpénzből működtessen pártlapot az RMDSZ-es irányítású városvezetés. Különben a csütörtöki ülésen a többséget alkotó RMDSZ-frakció megszavazta azt is, hogy 2014-ben tíz százalékkal emelkedik a terület- és ingatlanadó a városban. A nemmel voksoló ellenzéki tanácsosok szerint az adóemelésből remélt 310 ezer lejt azáltal lehetett volna előteremteni, ha a polgármester eltekint a lapalapítástól. Krónika (Kolozsvár) 2013. december 21.Farkas György megszünteti a diktatúrátKépes-e politikai szempontból objektív lapot grundolni az, aki a kényes kérdésre azt válaszolja: ez politikai téma, ne menjünk bele? Kiderül. Tehetetlenségükben felálltak, és tiltakozásul kivonultak az ellenzéki tanácsosok, amikor a polgármesteri hivatal által indítani kívánt napilap kérdése került sorra a csütörtöki tanácsülésen. A teremben többségi RMDSZ-es képviselők viszont maradtak, és egyöntetűen megszavazták, kész üzleti terv nélkül, a napilap létrehozásáról szóló határozattervezetet. Az ülés után Farkas György városmenedzsert, az induló médiaorgánum ügyvezetőjét kérdeztük. Udvarhelyen több sajtóorgánum is működik, többféle felületen. Mivel indokolja, hogy a polgármesteri hivatal az adófizetők pénzén saját napilapot szándékozik működtetni? A környékbeli polgármesterek találkozóin több alkalommal is megfogalmazódott az az ötlet, hogy jó lenne létrehozni egy helyi lapot, ami az udvarhelyszékieké. Amikor az idei év (2013) költségvetését tárgyalták, akkor már Székelyudvarhely önkormányzata ennek a költségét előtervezte. Most október elején volt egy újabb polgármester találkozó, amikor a Hargita Népe helyzetéről is beszéltek, és akkor elhangzott, hogy jó lenne egy napilapot elindítani, hármas pillérrel: Székelyudvarhely önkormányzata, a Megyei Önkormányzat és az udvarhelyszéki vidéki önkormányzatok partnerségében. Mi az első lépést megtettük, jövő év folyamán a részletek fognak tisztázódni. Az rendben van, hogy megfogalmazódott a napilap szükségessége, de mi volt, vagy mik voltak azok az okok, ami vagy amelyek miatt megfogalmazódott? A fórumokon nem voltam jelen, viszont az az információ, ami eljutott hozzám az, hogy tulajdonképpen az objektív média nincs jelen Udvarhelyen, Udvarhelyszéken. Valamilyen szinten mindegyik egy politikailag érdekelt személyhez, vagy valamelyik pártnak az alapítványához tartozik, esetleg valamelyik politikai tömörülésnek a közeli története. Ezért döntöttek így, hogy akkor ez egy önkormányzatai lap lesz, ami objektíven tudja tájékoztatni az embereket az udvarhelyszéki fejleményekről. Konkrét példa az objektivitás szükséglete kapcsán: az adó emelésével kapcsolatban, nem jut el az adófizetőkhöz, hogy az ingatlanadók emelkedése összességében nem fogja meghaladni a havi 1 lejt családtagonként és ennek is közel fele inflációkövetés. Mitől lesz ez a lap objektív? Ki dönti el, hogy milyen irányelvek mentén működjön, milyen szűrőn megy át, hogy valóban objektív lap legyen? Ebben a határozatban az szerepel, hogy a tanács felhatalmazza a polgármestert az apparátusán keresztül, hogy készítsen ennek az újonnan létrehozandó cégnek egy üzleti tervet is. Ebben az üzleti tervben ezek a pontok is le lesznek szögezve valamilyen szinten. Kezdve attól, hogy milyen példányszámban jelenik meg, egészen odáig, hogy a jelen piaci helyzetben ez hogyan tud majd működni. Nem hiszem, hogy attól kellene tartani, hogy a polgármester vagy a tanács meg fogja mondani, hogy most ez vagy az jelenjen meg. Lesz egy főszerkesztő, lesz egy csapat, aki az információt fogja szolgálni és ügyelni, a realitás talaján maradva. A kérdés továbbra is érvényes: mitől lesz objektív a lap? Szerintem pont ez a garancia, hogy önkormányzati kézben van, mert ha politikai kézben volna, vagy valamelyik párt alapítványa, egyesülete működtetné, akkor sokkal nehezebben lehetne kézben tartani. Ha megnézzük, akkor Udvarhelyszéken nem csak RMDSZ-es önkormányzatok vannak. Én azt mondom, hogy azt fogjuk tudni garantálni, hogy egy objektív lapot hozunk létre, ami a mindenkori önkormányzatok tulajdonába fog tartozni politikai színezettől függetlenül, és a mindenkori önkormányzatokat a szavazók választják meg. De így mindig az éppen hatalmon levő többségi önkormányzati képviselők lelkiismeretére van bízva az objektivitás, és azt most is láthatjuk, hogy miként szavazódnak meg a napirendi pontok. Ez politikai téma, ne menjünk bele. A hatalmon lévők felhatalmazást kapnak, hogy végezzék a dolgukat. Innen kezdve a lakosságnak joga van tudni, hogy mi történik, a hatalmon lévőnek meg kötelessége pontosan tájékoztatni a lakosságot. A polgármester és apparátusa által kidolgozott üzleti tervet és működési irányelveket kinek kell elfogadnia? Napirendi pontként szavazza majd meg az önkormányzat? Szerintem ez egyeztetve lesz a többi vidéki polgármesterrel, és annak függvényében fogják ezt életbe léptetni. Jakab Attila, EMNP-és tanácsos a szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy egy demokratikus berendezésű államban a média ötödik hatalmi ágként van jelen. Szerinte azzal, hogy Bunta Levente polgármester ezt is az irányítása alá akarja vonni, egyfajta udvarhelyi diktatúrát hoz létre. Én azt mondanám, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt vagy a Magyar Polgári Párt uralták vagy uralják jelenleg a diktatúrát, és nekik ezzel van problémájuk. Én azt mondom, ha megnézzük a jelenlegi napilapokat, akkor az egymagában diktatúrát jelent. Egy másik lap megjelenése pont a diktatúrának a megszüntetését fogja szolgálni. Ha viszont a Polgári Párt is a választás szabadságáról beszél, akkor innentől kezdve a választás szabadságát is megteremtjük úgy, hogy nem szélesítjük, hanem színesítjük a napilapok palettáját. Az új napilap mennyire hivatott a kezdetben Dolgainknak nevezett, most Székelyudvarhely címen terjesztett havilapot kiváltani, fejleszteni? Nem, a kettőt nem kell összekeverni, mert az tulajdonképpen a Polgármesteri Hivatalnak mint végrehajtó szervnek a tájékoztató kiadványa. A napilap a jelenlegi állás szerint a helyi önkormányzat tulajdona, de az elhangzottak alapján jövő évtől fognak csatlakozni a környékbeli önkormányzatok és a megyei tanács is ígéretet tett, hogy támogatja ennek a napilapnak a működését. Többször szóba került ez a bizonyos 300 000 lej, ami az Udvarhelyi Média Kft. induló tőkéje és a most elfogadott adók és illetékek emeléséből befolyó összeg is 300 000 lej. Van összefüggés a kettő között? Ez összetett dolog, de ugyanakkor egyszerű is, mert két külön költségvetési évről beszélünk. A 2013-as évi költségelfogadásnál hagyták jóvá, és foglalták bele az idei költségvetésbe ennek a létrehozandó kft.-nek a törzstőkéjét. Ekkor még adóemelésről nem esett szó, viszont a jelenlegi adóemelés, amiről döntöttünk a tanácsülésen, az a jövő évi költségvetést érinti. Két különböző évi költségvetésről beszélünk, a két összegnek semmi köze egymáshoz. Mennyire elegendő ez a kezdő törzstőke? Hogy mennyibe kerül a lap éves költségvetése, csak akkor fogjuk tudni biztosan, ha elkészült az üzleti terv. Az biztos, hogy ez a tőke nem lesz mindenre elégséges, de erről egyelőre nem tudok többet mondani. Az adóból befolyó újabb 300 000 lej a folytatást biztosítja? Nem, nem kell a kettőt összemosni. Ez az indulási tőke a jövő évi, 2014-es működéshez fog hozzájárulni, amit a 2013-as költségvetési tervben szavaztak meg, ahogy azt már említettem. Az adók emeléséből származó összeg viszont a jövő évi költségvetésben fog bevételt jelenteni, amiről majd később döntenek, hiszen az elkezdett beruházásokat folytatni kell és újakat elindítani. Sorolhatnám itt a pályázatok önrészének biztosítását, a civil szervezetek pályáztatását, a birkózó termet, a szombatfalvi ravatalozót, Farcádi utcát, Templom utcát, újabb körforgalmak kialakítását, stb. Az üzleti terv milyen fázisban van? Ezzel kapcsolatosan nem tudok nyilatkozni, mert ennek a kidolgozása folyamatban van, mint ahogy a Hargita Népe Udvarhely átvétele is, aminek mikéntjét oly sokan kérdezik. Az üzleti terv részben attól függ majd, hogy milyen formában kerül átvételezésre a Hargita Népe Udvarhely és melyik periódusban. Ennek a részletei most vannak tárgyalás alatt, így korai lenne erről bármit is mondani. Hogy kerül a Hargita Népe Udvarhely ebbe a projektbe? Mivel a megyei tanácsnak is lesz hozzájárulása az újonnan induló napilaphoz, az a döntés született, hogy a Hargita Népe Udvarhely átalakulna, és annak a költségvetésének egy részét az új lap kapná meg. De ezek még nem konkrét tények, a tárgyalások jelenleg is tartanak. Azt már lehet tudni, hogy mekkora példányszámban fog megjelenni? Ingyenes vagy fizetős lap lesz? Amíg nincs meg az üzleti terv, lapszámról sem beszélhetünk, de szerintem fizetős lesz, mint minden más helyi napilap és az a cél, hogy a lehető leghamarabb önfenntartó legyen. A cég tevékenységi köreinél több dolog is fel van sorolva, mint például a portálműködtetés, reklámozás, könyv- és magazin forgalmazás. Ezekkel is szeretne foglalkozni az Udvarhelyi Média Kft.? Ezek szorosan kapcsolódnak és hozzájárulnak a lap kiadásához, tulajdonképpen a lap nyomtatott és webes felületének megjelentetéséhez szükséges feladatokat sorakoztattuk fel. KAKASY BOTOND Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2014. február 18.Fejkvótára mérik a lapkiadástAz udvarhelyszéki önkormányzatok többségénél az elmúlt hetekben fogadták el a helyi, 2014-es évi költségvetéseket, melyek zömében nem szerepel az Udvarhelyi Média Kft. által kiadandó napilap támogatása. A székelyudvarhelyi városvezetőség ez idáig 500 ezer lejt különített el a lapkiadásra, kilátásba helyezve azonban, hogy a kiadvány fenntartásában a vidéki önkormányzatok is segédkeznek majd. A médiatorta szeletjét azonban nem adják olcsón: a beszállni vágyó önkormányzatoknak lakosságszám függvényében fejenkénti legkevesebb 3 lejes hozzájárulást kellene fizetniük, de ha úgy kívánják, 10 lejig is elmehetnek. „Az udvarhelyszéki önkormányzatok vezetőinek többsége jelezte igényét és egyben szükségességét egy saját médiatermék létrehozásának. A lap fenntartásának költségeit mindenki lehetőségei, költségvetése szerint fogja támogatni” – írta korábban Bunta Levente a lapkiadással kapcsolatos kérdéseinkre küldött válaszlevelében. A városvezető által szorgalmazott napilap kiadását az Udvarhelyi Média Kft. végezné, melynek törzstőkéje 300 ezer lej (amit a tavalyi városi költségvetésből különítettek el), a lapkiadásra azonban újabb 200 ezer lejt szán a városvezetőség. A polgármester a továbbiakban hozzátette: „az igény és az ígéret megfogalmazódott a vidéki vezetők részéről, a kft. működése gazdasági alapú, hosszú távú célunk, hogy a lap 2-3 éven belül nyereséges legyen”. Három lej a fejkvóta Mint arról már írtunk, az udvarhelyszéki településvezetők zöme a január végén Fenyéden tartott polgármesterek találkozóján értesült az udvarhelyi városvezetőség lapkiadási szándékáról, ezért a helyi költségvetések elfogadásakor a települések többségénél nem is tűzték napirendre a témát. Mint Farkas György, az Udvarhelyi Média Kft. ügyvezetője lapunknak megerősítette: az udvarhelyi városvezetőség tanácsi határozattervezetet küldött a vidéki önkormányzatoknak, melyben egyebek mellett az is szerepel, hogy a lapkiadáshoz való hozzájárulás a lakosságszám arányában történik majd, a vidéki önkormányzatoknak fejenként 3–10 lejjel kellene hozzájárulniuk a projekthez. „A tervezetet csak véleményezésre küldtük az udvarhelyszéki önkormányzatoknak, ez nem azt jelenti, hogy ilyen formában kell elfogadniuk” – magyarázta Bálint Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Az ügyben egyébként március végéig kell döntést hozniuk a vidéki önkormányzati képviselő-testületeknek. Az udvarhelyszéki önkormányzatok többségénél – így a többi közt Farkaslaka, Homoródszentmárton, Homoródalmás, Kápolnásfalu, Korond, Lövéte, Etéd, Magyarandrásfalva, Zetelaka községekben és Szentegyházán – az udvarhelyi városvezetőség javasolta tanácsi határozattervezet nem is volt előterjesztve az önkormányzati képviselő-testületek januári ülésein. „Egyelőre nem szerepel a község éves költségvetésében a tétel, de a márciusi határidőig több mint bizonyos, hogy beszállunk a kezdeményezésbe” – mondta el Kerekes Péter Tivadar, Homoródszentmárton község polgármestere. Zetelakán meglehetősen szűkös az idei költségvetés – tudtuk meg Nagy Attila polgármestertől –, az Udvarhelyi Média Kft. támogatása nem szerepel a községvezetés prioritásai között. „A város 545 ezer lejt fizet önrészként a Harvíz európiai uniós projektjébe, ez az idei költségvetésnek jelentős része. Nagy a szegénység, ilyen körülmények között fél évig biztosan nem tudunk lapkiadásra pénzt szánni” – fejette ki az üggyel kapcsolatosan Rus Sándor, Szentegyháza polgármestere. Van már, mit kezdeni a pénzzel Kányád, Székelyderzs és Bögöz községek önkormányzati képviselő-testületei tárgyaltak ugyan az ügyről, és egyik esetben sem fogadták el a támogatás lehetőségét, a településvezetők azonban különbözően értékelik az eredményeket. Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere, az új lap kiadásának híve, mint elmondta: az Udvarhelyszéken jelenleg működő sajtótermékek egyoldalúan, RMDSZ-ellenesen tájékoztatnak. „Egyelőre halasztottuk az ügyet, mert az önkormányzat nem fogadta el a tervezetet, de a februári ülésen ismét előterjesztjük. Építő jellegű kezdeményezés ez, csak meg kell hozzá találni az anyagi forrásokat” – magyarázta a polgármester. Bögöz községben egyébként mintegy 3700 lakost számolnak, amennyiben az önkormányzat a minimális fejenkénti három lejjel járul hozzá az Udvarhelyi Média Kft. törzstőkéjéhez, ez évi 11 100 lejes kiadást jelentene a községnek. „Idén egy tűzoltókocsit szeretnénk vásárolni az önkéntes tűzoltó-alakulat számára, ez lenne a legfontosabb projekt, amelyre pénzt adnánk ki” – folytatta a település vezetője. A megvásárolandó tűzoltóautó 2500 euróba, azaz mintegy 11 250 lejbe kerülne. Székelyderzsben, akárcsak Kányádban, az önkormányzati képviselő-testület elutasította a kft. támogatására vonatkozó határozattervezetet, mint Zoltáni Csaba, Székelyderzs polgármestere elmondta: a községnek van mit kezdenie a pénzével, sem értelmét, sem szükségét nem látják beszállni az új lap törzstőkéjébe. Együtt vagy sehogy sem Fenyéd, Parajd és Újszékely községek hozzájárulnak az Udvarhelyi Média Kft. törzstőkéjéhez, a lakosságszám függvényében fejenként három lejjel. „A határozattervezetet egyöntetűen elfogadta a testület, azzal a feltétellel, hogy csak akkor szállunk be a lapkiadásba, ha ebben az ügyben konszenzus lesz az összes udvarhelyszéki önkormányzat között. Természetesen ki kell dolgozni azt, hogy a kiadványban miként fog megjelenítődni Parajd község, de fontos, hogy az újságban mindenki egyenlően helyet kapjon és ne legyen rivalizálás. Vagy beszáll a szék összes önkormányzata, vagy csak a felvetés szintjén marad meg az egész lapkiadás ötlete” – fogalmazott Bokor Sándor, Parajd község polgármestere. Kovács Eszter Székelyhon.ro, 2015. január 14.Médiapuccs az önkormányzati napilap ellen?Ugyanaz a csapat, ugyanaz a tartalom, mint az Udvarhelyben, mégis más újság a nemrég megjelent mihir.ro. Titokzatosságok az udvarhelyi médiában. Az új év egy új hírportált is hozott az udvarhelyieknek. Január 5-én este volt először nyilvánosan is olvasható a mihir.ro. Az új portálon az Udvarhelyi Média Kft. által közpénzen kiadott Udvarhely napilap újságíróinak írásai olvashatóak, és a visszamenőleg feltöltött szövegek is sokban megegyeznek a napilap archív anyagával. A friss hírek esetében pedig gyakran észlelhető, hogy az aznapi vagy következő napi újság tartalmát láthatjuk webre szerkesztett formában. Köztudott, hogy a nyomtatott napilap online változata készülőben van – valószínűleg udvarhely.ma webcímen, hiszen az újságírók e-mail címe a Hargita Népétől való adminisztratív elszakadás után erre a domainre változott. A fentiek miatt sokan feltételezhették, hogy az új portál és az Udvarhely tulajdonosi köre megegyezik. Ugyanaz, csak más a gazda A két újság tartalmának és munkaközösségének hasonlósága miatt először fel sem tűnt, hogy a weboldalon sehol nincs feltüntetve az Udvarhelyi Média Kft., illetve semmilyen kötődés nem utal a nyomtatott lapra. Kiderült, hogy a két média terméknek nincs is anyagi vagy jogi kapcsolata. Jakab Árpád az Udvarhely napilap főszerkesztője, aki egyben a mihir.ro egyik szerkesztője – a portál impresszumában jelenleg nincs feltüntetve főszerkesztő – kérdéseinkre csak szűkszavúan válaszolt, azzal az indokkal, hogy hamarosan sajtótájékoztatót tartanak munkatársaival közösen, ugyanis az új portált közösen indították az újságírók magántőkéből finanszírozva azt. Kérdésünkre, hogy akkor mi lesz az Udvarhely napilap online változatával, azt a választ kaptuk, hogy készül, és egymástól függetlenül működnek majd. Egy szerkesztőségben a konkurenciával Arról, hogy két konkurens hírportál miként tud ugyanazzal a stábbal működni, az Udvarhelyi Média Kft. menedzserét, az Udvarhely Napilap felelős kiadóját, Farkas György városmenedzsert kérdeztük. Farkas György elmondta, jelenleg csak magánvéleménye van a kialakult helyzetről, ő is már csak akkor értesült az új portálról, amikor az publikussá vált, és nem tud többet róla. Azt Farkas is megerősítette, hogy nem áll kapcsolatban egymással a két médiatermék. Kíváncsiak lettünk volna, hogy mi a kiadó álláspontja azzal kapcsolatban, hogy a csapatuk saját, induló hírportáljuknak állított konkurenciát, vagy miként véleményezik, hogy egy közpénzen működtetett szerkesztőség kihasználja annak infrastruktúráját magánvállalkozás céljára, de Farkasnak az ügyben még nincs hivatalos álláspontja. Mint elmondta, már részben beszéltek erről a polgármesterrel és lesz ennek folytatása, de most nem kíván részletekbe menni. Farkas azt ígérte, hamarosan meg lesznek a következményei ennek a folyamatnak, de nem hajlandó kérdéseinkre válaszolni. Elmondása szerint hivatalos álláspontja az Udvarhelyi Média Kft.-nek várhatóan a jövő héten lesz az ügyben. Egyébként Jakab Árpád kérésére a részlétesebb kérdéseinket a mihir.ro csapatához még kedden délután írásban elküldtük, de válasz azóta sem érkezett. KAKASY BOTOND Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2015. április 29.Péntektől indul a Székelyudvarhely Tavasza rendezvénysorozatTöbb mint ötven rendezvény teszi színesebbé a város kulturális életét május 1–31. között. A polgármesteri hivatal által szervezett Székelyudvarhely Tavasza elnevezésű rendezvénysorozat idén is a város különböző intézményeinek és civil szervezeteinek programjait fogja össze. A rendezvény összefogás eredménye – jelentette ki az eseménysorozatot népszerűsítő sajtótájékoztatón Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, aki reménykedik abban, hogy a pünkösdi időszak alatt – részben a programok miatt – Székelyudvarhely turisztikai célponttá válik. A városvezető a rendezvények közül a május 4-ei Zorán-koncertet emelte ki, valamint a fiatalok kérésére meghívott Kowalsky meg a Vega fellépését. Mint kiderült, a jegyek árával a kiadások egy részét fedezik, de a rendezvények többsége idén is ingyenes marad. A majálistól gyereknapig tartó programpontok között minden korosztály megtalálhatja a maga ízlésének és érdeklődésének megfelelő rendezvényt – tette hozzá Farkas György városmenedzser, aki szerint a legnagyobb elégtétel az lesz, ha minél többen részt vesznek a programokon. Bár még nem tudta megmondani, hogy csatlakozik-e a Székelyudvarhely Tavaszát indító biciklis felvonuláshoz, a polgármester reménykedik abban, hogy idén is legalább kétezer szabadba vágyó tölti el a munka ünnepét a szejkefürdői Városi Majálison. Pénteken reggel nyolc órától az Udvarhelyszék Fúvószenekar ébreszti a várost, majd tíz órától kerékpáros felvonulás indul a Márton Áron térről és a Bethlen-negyedi parkból a majális helyszínére. A tíz és tizenegy óra, valamint három és négy óra között közlekedő ingyenes buszok az időseknek, mozgáskorlátozottaknak és kisgyerekes családoknak vannak fenntartva – hangsúlyozta Szőcs Endre, a szejkefürdői majális szervezője. Számos koncertet tartanak a fesztivál ideje alatt, az említetteken kívül a Székelyföldi Filharmónia szervezte ClassJazzFest alatt például komolyzenei előadásokon is részt vehet a nagyérdemű. A kultúra kedvelői azonban nemcsak koncerteken, hanem számos színházi és táncelőadáson vehetnek részt, emellett több könyvbemutató és képzőművészeti kiállítás is lesz májusban. A kézművesség iránt érdeklődők tűzzománc-alkotóműhelyen vehetnek részt, de a nemezelést és a bútorfestést is kipróbálhatják. Május 8–9-én a harmadik alkalommal megszervezett Tavaszváró bárány- és pálinkafesztivál a Városi Sportcsarnok melletti téren fűszerezi különleges ízekkel a rendezvénysorozatot, május 30-án pedig a hagyományos helyi termékek vásárán szerezhetnek be további ízletes harapnivalókat az érdeklődők. A mozgás rajongói május 9-én a hetedik IPSE Városnapi Tömegfutáson szaladhatnak, míg május 19–20-án a Futsal Országos Kupadöntőt, május 28-án a Városi Minifoci-bajnokság tavaszi kupadöntőjét, valamint május 30-án a negyedik Erdélyi Floorball Kupát tekinthetik meg. A nyolcadik alkalommal megszervezett városnapok köré kialakított rendezvénysorozat leírását a tízezer példányban kiadott műsorfüzetben találhatják meg az érdeklődők. A rendezvény részletes programja egyébként a polgármesteri hivatal honlapján is böngészhető, az eseményeket pedig a Székelyudvarhely Tavasza hivatalos Facebook-oldalán is követhetik az érdeklődők. Veres Réka Székelyhon.ro 2015. augusztus 21.Kolozsvár képekbenA Kolozsvár hangulatai című fotópályázatra beérkezett alkotásokból nyílt kiállítás kedden este a kolozsvári magyar főkonzulátus előcsarnokában. A résztvevőket Mile Lajos főkonzul köszöntötte. Farkas György, a Sapientia EMTE tanára arról beszélt, hogy a beküldött munkáknak valóban sikerült visszaadniuk a város hangulatát: a fotókon visszanéz ránk Kolozsvár minden évszakban, kiemelkedőbb műemlékeivel, természeti szépségeivel és lakóinak életével. VICSI JUDITH Szabadság (Kolozsvár) 2017. február 1.Ébren tartani a kollektív emlékezetetAz 1944–1945-ben a Szovjetunió kényszermunkatárboraiba hurcolt áldozatok emléke előtt tiszteleg a február 25-én záruló emlékév. Dr. Murádin János Kristóf történész a Krónikának elmondta, rendkívül fontos tudni az erdélyi civilek elhurcolásáról, szenvedéseiről, hiszen ha hagyjuk feledésbe merülni, akkor legalább annyira bűnösek vagyunk, mint azok, akik okozták, elkövették. A szovjet munkatáborokba hurcolt áldozatok emléke előtt tisztelgett és tiszteleg több, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévébe illeszkedő rendezvény(sorozat) Kolozsváron. Dr. Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja a Krónikának elmondta, történelmi adósságot törlesztenek azok, akik a 2015-ben kezdődött emlékév apropóján megemlékeznek a második világháború végén és azután a szovjet munkatáborokban fogságot szenvedőkről és az áldozatokról. Jól átgondolt, ördögi rendszer volt „Negyven éven keresztül nem lehetett beszélni a lágerek szörnyűségeiről és az elhurcolásokról, viszont az elmúlt 27 évben már lehetett volna, mégsem tettük meg kellő időben. Az elmúlt évtizedekben egyre fogyott és rohamosan fogy azoknak a száma, akik elszenvedői, tanúi voltak mindannak, ami a Szovjetunió lágereiben történt. Az 1990-es években kellett volna odafigyelni a túlélőkre, amikor még jóval többen éltek közülük” – fejtette ki Murádin János Kristóf. Mint mondta, a 2015-ben indított emlékév idén február 25-éig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig tart. Az emlékévet a Miskolcon 2013 áprilisában megalakult „Málenkij robot” Emlékbizottság 2014–2015 kezdeményezésére Magyarország kormánya hirdette meg, hogy a Kárpát-medence településein megemlékezzenek az 1944–1945-ben a Szovjetunióba, kényszermunkára hurcolt magyar és német civilekről. „Rendkívül fontos tudni az elhurcolásokról, szenvedésekről, hiszen ha ezekről továbbra is hallgatunk, és hagyjuk feledésbe merülni, akkor legalább annyira bűnösek vagyunk, mint azok, akik elkövették. A fiatal generációknak is tudniuk kell arról, hogy csak Kolozsvárról 5000 magyar polgári lakost hurcoltak el a sztálini kényszermunkatáborokba, egész Erdélyből pedig legalább 20 ezer, de inkább 30 ezer magyart 1944 szeptember–októberében. Ez tehát nemcsak egy jelenség volt a sok közül, hanem egy jól átgondolt, megtervezett és következetesen végrehajtott, ördögi rendszer. Az első hullámban főként magyarokat vittek el, azután 1945 januárjában 70–90 ezer német származásúnak tekintett embert: erdélyi szászokat, bánsági és partiumi svábokat, köztük sok magyar identitású embert is. A foglyoknak legalább egyharmada életét veszítette a szovjet lágervilágban, több ezerre tehető az áldozatok száma” – fejtette ki a történész. Murádin János Kristóf 15 éve foglalkozik ezzel a korszakkal, nagyon sok túlélővel készített interjút, emléktárgyakat gyűjtött, számos tudományos konferencián mutatta be a történteket, és több tucat, a korszakról szóló tanulmány, szakcikk szerzője. A történész, aki behatóan ismeri az 1944–45-ben Erdélyből elhurcoltak történetét, úgy nyilatkozott, nemcsak a nácizmus bűneiről kell megemlékezni, hanem a másik oldal által elkövetett szörnyűségeket is meg kell őrizni a köztudatban, hiszen az is az erdélyi magyar történelem szerves része. „Csak akkor kerülhetnek helyükre a dolgok a kollektív emlékezetben, ha e két diktatorikus rendszer, a kommunizmus és a nácizmus ideológiája alapján végbement üldöztetések, deportálások, tömeggyilkosságok egyforma módon számon tartatnak. Ha elfelejtjük azokat, vagy nem veszünk tudomást róluk, esetleg csak az egyik fél tetteit tartjuk nyilván, csak azokra emlékezünk, a másik a jövőben félő, hogy bármikor megismétlődhet” – hívta fel a figyelmet a szakember. Erdélyi magyar foglyok emléktárgyai Az emlékév keretében számos rendezvényt szerveztek és szerveznek a kincses városban, ezek sorába illeszkedik az a képzőművészeti tárlat is, amely január 16-án nyílt meg és február 16-áig látogatható a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében: M. Lovász Noémi képzőművész alkotásai a Gulag-sorsokat idézik meg. A Sapientia egyetemen 2016 májusától többrészes előadássorozatot tartanak a korszakról magyarországi, erdélyi és kárpátaljai történészek közreműködésével. Az előadások idén is folytatódnak: február 2-án dr. Hámori Péter budapesti történész a Gulag női foglyainak sorsáról, február 16-án pedig Majorszki András miskolci történész a Tokaj-hegyalja vidéki elhurcolásokról tart előadást a Sapientia kolozsvári karának Tordai úti épületében. Mindemellett az egész országban egyedülálló, állandó kiállítás tekinthető meg a szovjet fogság emléktárgyaiból ugyanitt. A nagyszabású, több mint 450 darabos, múzeumi jellegű anyagból álló tárlat tavaly október 12-én, a kolozsvári elhurcolások kezdetének napra pontosan 72. évfordulóján nyílt meg. A Meghalni könnyebb, mint elválni – Erdélyi magyar civilek szovjet fogságban 1944–1949 című kiállítás hatalmas sikert aratott, látogatóinak száma még a tavalyi évben meghaladta az ezret – fejtette ki a történész. Az áldozatok fogságának emléket állító gyűjtemény a második világháborút követően végbement razziaszerű elhurcolásokat idézi fel, a fogságból hazaküldött leveleket és tábori használati tárgyak sorát vonultatja fel, különleges dokumentumokat mutat be, korabeli fotókkal érzékelteti a lágerek világát, ott készített egyedi szuvenírtárgyakat, valamint még ki nem adott visszaemlékezések eredeti kéziratait teszi közszemlére. Dokumentumfilm a túlélőkről Murádin János Kristóf elmondta, február 25-ére, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára és egyben az emlékév zárónapjára időzítik szintén a Sapientia EMTE-n annak a két dokumentumfilmnek az ősbemutatóját, amelyeket 2016-ban forgattak a témában. Egyik a történészi, tudományos megközelítést mutatja be, a másik pedig a túlélők személyes történeteit dolgozza fel. „Számos interjút készítettünk túlélőkkel, tanúkkal, az ő vallomásaikat rögzítettük, ezt mutatja be a dokumentumfilm. A túlélők emlékezései nyilván sokkal személyesebbek és mélyebbek, mint az adatokra alapozó történészi szakmai megközelítések, így közel hozhatják a nézőhöz a szenvedésekkel teli korszakot. Tóth Orsolya és Farkas György filmrendezők, dr. Nagy Alpár Csaba, Benkő Levente, Papp Annamária történészek, Józsa István Lajos, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke és jómagam készítettük a szovjet kényszermunkatáborokra emlékező és emlékeztető dokumentumfilmeket” – mondta el a történész. A február 25-én a Sapientia EMTE Tordai úti épületének Aula Magna termében délelőtt 11 órakor kezdődő filmvetítéseket követően a szovjet fogságot túlélők és történész kutatók részvételével kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévét ezzel a programmal, illetve a szovjet foglyul ejtések kolozsvári helyszíneire kalauzoló, különleges mobiltelefonos applikáció projektjének útjára indításával zárják a Sapientia kolozsvári karán. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2017. február 27.MÁTYÁS KIRÁLY SZÜLŐHÁZÁTÓL A HALÁLTÁBOROKIGÖtezer kolozsvári civilt kényszerítettek rabságba a szovjet és a román hatóságok A kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vetítéssel egybekötött nagyszabású dokumentumfilm-bemutatóval és kötetlen beszélgetéssel zárta a Gulag-emlékévet. A rendezvény végén pedig egy egyszerre korszerű és a maga nemében páratlan idegenvezető eszközt mutattak be. „Mindenki vegye elő a mobiltelefonját!” – a jövőben ezzel, vagyis nem a megszokott, ellenkező utasítással kezdheti óráját az a történelemtanár, aki letölteti Farkas György és Pásztor Péter ötletgazdák-fejlesztők új alkalmazását. Ez az applikáció akár a Kolozsvárra személyesen ellátogatót, akár a világ másik szegletében a fotelban ülőt vezeti végig a kincses város azon helyszínein, ahol 1944 őszén összegyűjtötték, tartották, kínozták azt az ötezer helyi magyar férfit, akiket innen a Szovjetunió lágereibe hurcoltak. Minderről a Gulag-év zárónapján esett szó szombaton, amely ünnepi rendezvényen két, e témát feldolgozó dokumentumfilm (Farkas György: Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?, Tóth Orsolya: A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron) ősbemutatóját nézhettük meg, valamint egy olyan kerekasztal-beszélgetésen vehettünk részt, amelyre eljöttek a borzalmak egyes megélői is. Murádin János Kristóf egyetemi adjunktustól megtudtuk, hogy magyar civilek összegyűjtésére azért volt szükség, mert 1944 őszén a tordai csatában nem elég, hogy a szovjet erőket majdnem egy hónapig feltartották a magyar és német erők, ezzel megakadályozva a Vörös Hadsereget abban, hogy betörjön a magyar fennhatóság alatt lévő Észak-Erdélybe, de ráadásul képesek voltak szervezetten visszavonulni. Ennek köszönhetően Rogyion Malinovszkij parancsnok alig volt képes hadifoglyokat ejteni, ezért döntött úgy, hogy a hiányt főleg a kolozsvári civilekkel pótolja. A rabszolgamunkára kiválasztott ötezer férfi jelentős részét a román hatóságok ajánlása nyomán fogdosták össze, akik között ott találjuk a magyar szellemi élet színe-javát. Például a Farkas utcában lakó egyetemi tanárokat és diákokat is így gyűjtötték össze, akiknek a többsége nem élte túl az embertelen körülményeket, ma is jeltelen sírban nyugszanak valahol Szibériában. Itt jegyzendő meg, hogy az értelmiség megtizedelése olyan nagy szellemi veszteséget okozott a városnak, amelyet Erdély magyar közössége máig nem tudott kiheverni. Erről is beszél az említett mobilapplikáció, amelyet a rendezvény végén ki is próbáltunk: „Kolozsvár mindig iskolaváros volt. Erdély magyarságának szellemi központja, amelynek olyan szimbolikus szellemi terei vannak, mint például a Farkas utca. Csak a közelben álló református kollégiumból tíz tanárt és tizenhét diákot hurcoltak el, hogy azután Mátyás királyunk szülőháza előtti terecskén várakozzanak az embertelen kínokkal járó utazásra és fogságra.” A tartalmas szöveget részletes térképekkel támogatja és kiváló fényképekkel illusztrálja az alkalmazás, amely azonnal felismerte, hogy hol tartózkodtunk. A tudósok, filmesek, szoftverfejlesztők abban a reményben dolgoztak a magyar kormány által anyagilag és szellemileg támogatott Gulag-emlékévben, hogy a magyar társadalom minél többet tudjon meg történelmünk eddig kevéssé feltárt és máig nem oktatott múltjáról. Erdélyi Eszkimó Péter (Kolozsvár) Magyar Idők (Budapest) 2017. február 27.Emlékezni és emlékeztetni a GulagraDokumentumfilm-bemutatóval emlékeztek a második világháború után a szovjet kényszermunkatáborokba hurcolt kolozsváriakra. A Sapientia EMTE rendezvényét a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartották a kincses városban. Ez a történet lassan feledésbe merülni látszik, még legalább 20–30 történész kutatómunkájára lenne szükség, hogy még több mártírt azonosítani tudjanak a második világháború utáni Gulag munkatáborok erdélyi áldozatai közül – fejtette ki Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja az egyetem filmbemutatóval egybekötött hétvégi megemlékező rendezvényén a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?, valamint Tóth Orsolya A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmek bemutatója a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében a felsőoktatási intézmény által szervezett rendezvények záróeseménye volt. A bemutatók iránt hatalmas volt az érdeklődés, zsúfolásig megtelt a Sapentia 160 ülőhelyes Auditorium Maximum terme. A vetítéseket követően a filmek alkotói történészekkel, illetve a Gulag kényszermuynkatáborok két túlélőjével, Bitay Lászlóval és Gergely Istvánnal beszélgettek. Farkas György kifejtette, valójában két különböző dokumentumfilmet fűzött össze kizárólag erre az alkalomra, ugyanis két történetről van szó, amelyeknek azonos a kezdetük. Mint részletezte, az volt a cél, hogy minél több diák láthassa, hiszen a Gulag története nem szerepel kielégítően a történelemkönyvekben. A filmet először a Duna TV sugározza, később kiadják DVD-n, és elérhető lesz a Gul.hu dokumentációs portálon. Benkő Levente történész úgy vélte, a mai fiatalok nem könyvmolyok, így ha képernyőn láthatják, az számukra is közelebb hozza a történelmet. Hozzáfűzte, Tóth Orsolya filmje, amelyben a túlélők maguk mesélik el, hogyan viselték el a fogságot, jóval bővebb nyersanyagból készült. Összesen 11 túlélő neve szerepelt a nyilvántartásukban, közülük hárommal semmilyen kapcsolatot nem tudtak teremteni, a maradék nyolccal is nagyon nehezen. „Ezeket a történeteket nem lehet a szőnyeg alá söpörni ” – szögezte le Benkő Levente. Nagy Alpár-Csaba történész úgy értékelte, a filmek méltóképpen tisztelegnek az áldozatok előtt. Murádin János Kristóf kifejtette, a filmek csak nagyon szűk keresztmetszetét adják a történetnek, a kutatást pedig már az ötvenes években el kellett volna kezdeni, de 1989-ig a túlélők nem mertek beszélni a Gulagról, szegényes a rendelkezésre álló forrásanyag. Mint részletezte, 745 fős a mártírlistája a Gulagon elhunyt kolozsváriaknak, de ez csak egy kis része a kincses városból elhurcolt 5000 embernek. Gergely István, a szovjetunióbeli munkatáborok egyik túlélője úgy vélte, lassan mesévé érlelődik a történelem, a filmeknek köszönhetően viszont az utókor is kapott belőle egy kis kóstolót. Bitay László elmondta, két lánya van, de a kommunista rezsim ideje alatt sosem mert beszélni nekik a fogságról, mert félt, hogy elszólják magukat. Farkas György ugyanakkor bemutatott egy „idegenvezetőként” működő mobilalkalmazást, amelynek segítségével felkereshetők Kolozsváron azok a helyszínek, ahol az orosz katonák összegyűjtötték a foglyokat. Előadás Váradon az ‘56-os forradalomról Az előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A rendezvény keretében Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért előadást. „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi” – fejtette ki a 83 éves Kiss Tamás. Visszaemlékezésében a múltbéli történések számos, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd reagált a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett rá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az 56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megroppantsa, megfélemlítse. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2017. február 27.Életigenléses tiszteletadás az erdélyi magyar áldozatoknakLezárult a Gulág-Gupvi emlékév, de az emlékezés örök marad A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épülete adott otthont szombaton annak a kolozsvári rendezvénynek, amellyel lezárult a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba hurcolt hadifoglyok és civil internáltak emlékévének programsorozata. Népes közönség előtt Tonk Márton egyetem tanár, dékán köszöntője után Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus nyitotta meg a találkozót, amelyen három dokumentumfilmet mutattak be a második világháború befejező szakaszában a Szovjetunió fogolytáboraiba hurcolt, embertelen körülmények között fogva tartott és dolgoztatott erdélyi, ezen belül kolozsvári magyarok tragikus történeteiről. A vetítést kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen történészek, filmrendezők és két túlélő vett részt, a közönség pedig kérdéseket tehetett fel a látottak-hallottak kapcsán. Végezetül bemutatták azt a mobiltelefonos applikációt, amely a hetvenhárom évvel ezelőtti kolozsvári gyűjtőpontok helyszínére kalauzolja az érdeklődőt. Köszöntőjében Tonk Márton dékán arra emlékeztetett, hogy az akkori Gulág-Gupvi-áldozatok kálváriája, egy szűk társadalmi réteget kivéve, az egész erdélyi magyarság szenvedését jelentette. A történtekről a mai fiataloknak nem lehet közvetlen tudomásuk, ezért meg kell ismertetni velük a történelemnek ezen sötét fejezetét. A Sapientia–EMTE a magyar kormány és parlament által meghirdetett, s a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én lezárult Gulág-Gupvi emlékév keretében tizenegy előadással, huszonöt családi hagyatékból-gyűjteményből létrejött emléktárgy-kiállítással tisztelgett az áldozatok emléke előtt, és ebben oroszlánrészt vállalt magára Murádin János Kristóf és Benkő Levente történész. Az egyetem diákjai kutatómunkát végeztek, amelynek eredménye hamarosan hozzáférhetővé válik. A jelenlévők egyperces néma felállással adóztak az áldozatok emlékének. Ezt követően Murádin János Kristóf interjúira hivatkozva az életigenlés motívumának diadalát hangsúlyozta, és felidézte a legendás túlélő, Olafsson Károly, Placid atya által hirdetett négy szabályt: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert attól csak gyengébb lesz az ember; keresni kell az élet apró örömeit; különbek vagyunk rabtartóinknál; akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselni a szenvedést. A filmvetítés Farkas György Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár? című alkotásával kezdődött. A dokumentumfilmben a témát kutató történészek (Benkő Levente, Murádin János Kristóf és Nagy Alpár Csaba), valamint a kegyeletápolást felvállaló és szorgalmazó lelkészek (Józsa István Lajos és Ungvári Barna András) mutatják be a történteket. A filmben a Szovjetunióba hurcolt magyarok tragédiája is igazolja, hogy a nácizmus és a kommunizmus gaztettei azonosak, ráadásul az erdélyi elhurcolások (amelynek során a legtöbb embert, ötezret Kolozsvárról indítottak a szovjet kényszermunkatáborokba) a kárpátaljai korabeli intézkedésekhez hasonlóan a tervszerű etnikai tisztogatás fogalmát is kimerítik. Erről az embertelenségről, mint ahogyan a kevés pozitív példáról is (előfordult, hogy románok igyekeztek magyarokat megmenteni az elhurcolástól) beszélni kell, különben nem lehet szó igazi történelemírásról – összegzett a film. A második bemutatott alkotás Tóth Orsolya (Sapientia–EMTE) A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron című dokumentumfilmje volt. Ebben kolozsvári, Kolozsvár környéki, valamint székelyföldi (erdővidéki és kézdiszéki) túlélők mesélik el élményeiket az ártatlan emberek utcákról, munkahelyükről és saját házukból való elhurcolásától a szibériai lágerekig, a dombászi szénbányákig, a Kaukázusig – ahol embertelen feltételek között dolgoztatták őket, s naponta százával haltak meg a foglyok –, egészen a hazautazásig és az itthoni életbe való visszailleszkedésig. A zsúfolt marhavagonokban való szállításuk semmiben nem különbözött a zsidók náci haláltáborokba való elhurcolásától – derült ki az elhangzottakból. Meglepetésként a közönség egy harmadik felvételt is megtekinthetett, pontosabban Csibi László Édes Erdély, itt voltunkcímű filmje nyersanyagának egy rövid részletét, amelyben Kolozsi Gergely István túlélő Csibi László kamerája előtt meséli el a Szovjetunióban átélt fogolykálváriáját. A kerekasztal részvevői Murádin János Kristóf, Benkő Levente és Nagy Alpár Csaba történészek, Farkas György filmrendező, Pásztor Péter filmszerkesztő, Bitay László és Gergely István túlélők voltak. Farkas György elmondta: filmje tulajdonképpen kettőnek az ötvözete, közelebbről külön alkotásokként véglegesítik a székelyföldi terrorról és elhurcolásokról, illetve a kolozsvári deportálásról szóló filmeket. Az alkotók célja, hogy minél több fiatal megismerhesse a huszadik század ezen szomorú történetét. Ezt szolgálja az a mobiltelefonos applikáció is, amelynek segítségével megtalálhatók, illetve ismerteteket lehet szerezni azokról a kolozsvári helyekről, ahova 1944. október közepén ötezer magyar civil férfit gyűjtöttek össze, majd hurcoltak romániai lágereken keresztül a Szovjetunióba. A rendezvény zárszavaként Murádin János Kristóf elmondta: „Ez a mi történetünk, emlékét őrizni a mi felelősségünk, mert bennünk él. A kutatómunka sokkal eredményesebb lett volna ezelőtt fél évszázaddal, de hátha az emlékév lezárta mégis nyitva maradó kapukat jelent.” Ördög Béla Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 5.Amikor a szovjet terror román besúgással társul – Gulág-tragédia KolozsváronKevesen tudják, hogy a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélyben még pusztítóbb volt a szovjet terror, mint a trianoni országrészben, ott ugyanis a szovjetek vérengzését tetézték a Vörös Hadsereg mellé csapódott román katonák kegyetlenkedései. Bár nem süthető bélyeg a teljes erdélyi románságra, mégis tény: Kolozsvárról és környékéről közel hatezer magyar férfit hajtottak el a Gulág-Gupvi táborokba, a román katonaság és a magyar-vagyonra ácsingózó helyi románok segítségével, egyharmaduk sosem tért vissza. Ugyanakkor voltak magyarokat bujtató román családok is. A Gulág Emlékév zárónapján Kolozsváron több kutató és túlélő is megszólalt, a borzalmas történetet a témát régóta kutató Erdélyi Eszkimó Péter írta meg a PestiSrácok.hu olvasóinak. A szovjet katonai vezetés jó előre gondolt a rommá tett Szovjetunió területeinek helyreállításra. Ehhez viszont rengeteg férfi munkaerőre és szakemberre volt szükségük, de az emberveszteségeik miatt erre nem állt rendelkezésre elegendő munkaerő. Ráadásul hadifoglyokból is kevesebbet ejtettek a tervezettnél, ezért találták ki a civilek számára a „málenkij robot” (kis munka) hazug intézményét, amelyet Kolozsvárt is alkalmaztak. Nem elég, hogy 1944 őszén Tordánál a magyar hadsereg és német bajtársaik majdnem egy hónapig feltartották a román szövetségesekkel megerősített szovjet erőket, ezzel megakadályozva a Vörös Hadsereget abban, hogy betörjön a magyar fennhatóság alatt lévő Észak-Erdélybe, de ráadásul szervezetten voltak képesek visszavonulni. Ennek köszönhetően Rogyion Malinovszkij parancsnok alig volt képes hadifoglyokat ejteni, ezért döntött úgy, hogy a hiányt főleg a kolozsvári civilekkel pótolja. Sztálin dühödten sürgette Malinovszkijt, aki ebben a helyzetben még a Moszkva által megkövetelt hadifogoly kvóta töredékét sem tudta teljesíteni. Tehetetlenségük miatt kimondhatatlan feszült hangulat uralkodott a szovjet főparancsnokságon éppen úgy, mint a közkatonák körében. Malinovszkij pedig hazudni kényszerült a rettegett generalisszimusznak, amikor a hadifoglyok létszámáról tett jelentést. A ROMÁN SZOMSZÉDOK ADTÁK A FÜLEST – A többhetes lángoló tordai pokolnak azonban október 7-én vége szakadt és a szovjet-román erők elkezdhették féktelen szabadrablásukat, erőszakoskodásukat Tordán, Kolozsvárt és a környező falvakban, amely borzalmakat a békés lakosság málenkij robotra való elhajtásával tetéztek – fogalmaz Murádin János Kristóf erdélyi történész. – Október 12-15 között – teljesen törvénytelenül – hétszáz 17 és 55 év közötti magyar fiút és férfit ejtettek foglyul Tordán és környékén, illetve ötezret Kolozsvárt, majd hurcolták el onnan a szerencsétlen embereket a Szibériai lágerekbe. A sorozatos razziaszerű fogolyszedések során előbb az utcáról, vagy a munkahelyeikről, később a lakásaikból szedték össze a magyar áldozatokat. Gyakran a szovjet katonákat a román hatóságok, vagy éppen a román szomszédok irányították azokhoz magyarokhoz, akikkel szemben ellenérzéssel viseltettek. – A Szentlélek utcában jártak először és szedték össze az embereket. Bejöttek utánunk az oroszok a házba. a pincéből hoztak ki apámmal (Kelemen Ferenc) és György Jakab Misivel, az egyik szomszédunkkal. Először a házak udvarára csalták ki az embereket, majd átvezettek egy műhelybe a Széchenyi tér közelében, ahol „átverifikáltak”, megnézték, milye volt az embernek és elvették tőle. Onnan egyenesen vittek a törvényszékre, a börtöncellába – mesélte a történészeknek Kelemen István, aki akkor 18 éves volt. Nagyon fontos szempontként szerepelt, hogy az emberek összeterelése gyorsan, pontosan és a lehetőségekhez mérten ellenállás nélkül menjen végbe. Ezért az oroszul tudó foglyok kérdéseire a szovjet katonák általában nem mondták meg az igazat. Legtöbbször azt mondták, hogy „málenkij robotra”, vagyis kis munkára, a háborús károk eltakarítására kell a munkaerő. Mindezeknek dacára, az elfogottakkal úgy bántak, mint valami bűnözőkkel, vagy legalábbis hadifoglyokkal. A kolozsvári utcák zengtek a „davaj, davaj!” (gyerünk, gyerünk), „bisztro!” (gyorsan) és a „pasli!” (indulás) parancsszavaktól. 16 ÉVES GYERMEK VOLTAM… – Az oroszok bevonulása után elszaladtam a műhelyünkbe, hogy megnézzem, nem törték-e fel a ruszkik? Nem volt feltörve. Indultam vissza, hogy vigyem meg a jó hírt, hogy a műhely sértetlen… Ahogy futottam visszafelé, a Széchenyi téren egy orosz katona meglátott, és rám kiáltott, hogy „davaj!”, „davaj!” – intve a géppisztolyával, hogy álljak be a sorba. Már vagy száz ember állhatott ott a sorban. Megijedtem. Nem akartam beállni, inkább futottam tovább. De az orosz figyelmeztetésül a lábam elé lőtt egy rövid sorozatot. Akkor láttam, hogy muszáj engedelmeskednem. Be kellett álljak a sorba. Még csak 16 éves gyermek voltam. Sírtam és vártam, hogy mi lesz – meséli Török Imre, aki túlélte a borzalmakat. A szovjet járőröket román civilek és katonák segítették a magyarok összegyűjtésében. Aki nyíltan vállalta magyarságát és fizikailag is megfelelt a nehéz fizikai munkára, azt azonnal bevágták a sorba. Vincze Sándor túlélő emígy emlékezik: – Jöttünk a város felé, s ahol most a Horeáék szobra áll, megpillantottuk a sorba terelt tömeget. Fegyveresek vették körül az egybeterelt civileket, Több volt a román katona, mint az orosz. Minket is bevágtak a testvéremmel együtt a sorba és faggatni kezdtek: „Ce esti roman sau ungur?” (Mi vagy, román, vagy magyar?). Mondtuk, hogy magyarok vagyunk. Na, akkor csak álljunk nyugodtan. Gyönyörű októberi nap volt, úgy is öltöztem kiskabátban, félcipőben. Azt mondták, hogy a felrobbantott hidakat kell felépítenünk – mondja könnyeivel küszködve Sándor, aki egyedül tért haza a három Vincze testvér közül. A törvényszékre kísért civileket a két-négy személyes fogdákba lökdösték, néha egyszerre húszat-harmincat zsúfolva össze. – A cellában álltunk, mint a gyufaszálak a gyufásdobozban. Nem is tudtunk lefeküdni. Éjszaka két-három óra körül adtak egy kis paszulylevest. Jó meleg volt. Jól is esett, mert nagyion ki voltunk éhezve. Mivel kanalat nem adtak, a csajkából kellett meginnunk – sorolja a körülményeket Török Imre egykori rab. – Engem október 12-én kaptak el. Elkísértek a Honvéd utcai börtönbe és ott bezártak bennünket a cellákba. Amikor aztán hajnalban lezavartak sorba állni, ott láttam apámat, sok ismerőssel együtt. Édesapám Bitay József később Magnyitogorszkba került, és ott meghalt. Elhurcolásakor negyvenhárom éves volt – közli szomorúan Bitay László, aki 1944-ben szinte még gyermek volt. NEM KELLETTEK SZEMTANÚK… Hogy ne keltsenek feltűnést, ne legyenek szemtanúk, akik pánikot kelthettek volna a városban, hajnalban kiterelték, majd gyalogosan elindították a magyar férfiakat Torda felé, a vasút ugyanis járhatatlan volt, mert a visszavonuló németek megrongálták. – Nagyon „dávájoztak” az oroszok – folytatja Török Imre. – Ijesztően sokan voltunk. Szuronyos oroszok járkáltak körülöttünk farkaskutyákkal. Valósággal elijesztettek bennünket még a szökés gondolatától is. Úgy meg voltunk félemlítve, hogy még félrenézni sem mertünk. CSAK ÚGY ROPOGTAK A MAGYAR CSONTOK A MUNKAGÉPEK ALATT Végül Tordán vasútra tették a magyarokat, persze marhavagonokba zsúfolva, ahol a padlóba vágott lyuk, vagy két konzervesdoboz szolgált latrinaként. A vonatok három napig mentek Foksányba, ahol megtörtént a férfiak ismételt átvizsgálása, majd innen az orosz földön használatos széles nyomtávú vasúton folytathatták halálútjukat a Szovjetunió valamelyik kényszermunkatáborába. Kölley Györgyöt például Karéliába szállították. Itt jegyezzük meg, hogy a flekktífuszban, vérhasban és egyéb betegségekben elhunytak holttesteit tömegsíírokba helyezték, majd a „felszabadulást” követően a tábor helyén munkáslakótelepet építettek. A szemtanúk szerint csakúgy ropogtak a magyar csontok a munkagépek alatt! – Körülbelül 1900 embert összekötözött kézzel indítottak el marhavagonokban. Ez volt életem legborzalmasabb utazása.A hőmérő állandóan mínusz tíz fok körül mozgott, borzasztóan fáztunk és szinte teljesen védtelenek voltunk. Egy-egy vagonba száznyolcvan személyt tereltek be, és amikor megérkeztünk útcélunkhoz, általában száz-százharminc volt még életeben – meséli elszorult hangon Kölley. Bien György a mérhetetlenül rossz ellátásra panaszkodott leginkább. – Az étkezés feketekenyérből és sós halból állt. Víz kevés volt, a szomjúság őrületig gyötört – mondta az idős túlélő. Gergely István is túlélte a lágert. A ma kilencvenes éveit taposó tősgyökeres kolozsvári öregúr meglepő részletességgel mesél negyvennégy őszéről. – Amikor esett az eső, a drótos ablakon kinyújtottuk a kanalunkat és az összegyűjtött pár csepp vizet a betegeknek adtuk. Legalább a kiszáradt ajkukat megnedvesítettük – mondja szomorúan. “AZ ÉN CÉDULÁMAT EGY RENDES ROMÁN LÁNY TALÁLTA MEG” Miközben utaztak, cédulákat dobtak ki, amelyekben családjainkat értesítettük arról, mi történik velünk. Érdekes módon ezek a papírfecnik legtöbbször célba is értek. – Az enyémet egy rendes román lány találta meg Medgyesen, ma is őrzöm – mosolyog Gergely. Több sikeres szökésre is sor került. A bátrabbak sejtették, hogy nincs veszteni valójuk meglógtak őrzőiktől. – Az egyik vagonból sikeresen megszöktek a foglyok. Volt a közöttük vasutas, tudta, hogyan állítják össze a marhavagonokat és felszedték a padozatot, majd lefeküdtek a vonat alá és megvárták, míg elmegy felettük a szerelvény. Ez valahol Brassó környékén lehetett. Másnap reggel, amikor kinyitotta az őrség a vagont, hogy adjon nekik vizet, csak egy kis sovány borbélyt találtak ott, aki nem mert megszökni. Erre őt jól megverték az orosz őrök, hogy miért nem lógott meg ő is – meséli nekem a katonás kiállású férfiú, aki végül lerobbant munkaképtelenként tért haza két, munkatáborban letöltött szörnyű esztendőt követően. Persze a holttesteket egyszerűen a sínek melletti árokba hajították, igaz, egy ideig nem jelentették őket, mert megkapták a fejadagjukat. Aki túlélte az embertelen utazást, azok is igen leromlott testi állapotban érkeztek meg a táborukba. – Amikor kiérkeztünk a Szovjetunió valamelyik munkatáborába, már ott volt egy csomó fogoly, akik a mi viszonyainkra azt mondták, hogy csak ne panaszkodjunk, most már pazar körülmények vannak a kezdetekhez képest – emlékezik Szőregi Béla egykori kolozsvári fogoly. A lágerélet viszonylag jól ismert a nagyközönség előtt, elég, ha Alekszandr Szolzsenyicinre író munkásságára gondolunk. Mindennek a tetejébe a lágerekből szabadultak szenvedései Kolozsváron tovább folytatódtak, hiszen a hatóságok előtt ismertek voltak a „bűneik”, amelyek miatt alapvető egzisztenciális gondokkal néztek szembe, a környezetük előtt pedig kénytelenek voltak minderről hallgatni. – A szovjet fogságot elszenvedő civilek kálváriája a kommunista Romániában tabu-téma volt, igaz kevesen is beszélhettek volna róla… Az elhurcolt ötezer magyar egyharmada, körülbelül ezerhatszáz-ezernyolcszáz fő elpusztult az úton, vagy a munkatáborban – teszi hozzá Murádin történész. VOLTAK MAGYAROKAT BUJTATÓ ROMÁNOK IS Murádin János Kristóf előadásában ugyanakkor kihangsúlyozta: ahogy a történelem általában, úgy a kolozsvári terror esete sem fekete-fehér. – Az erdélyi román lakosság egy része igenis segíteni próbált az elhurcoltatás előtt álló magyarokon. Volt több olyan eset is Kolozsváron, hogy a román szomszédok bújtatták saját lakásukban a magyar szomszédot egész családjával együtt, megmentve így a szovjet deportálástól. Általában ez olyan esetekben nyilvánult meg, amikor a magyar szomszéd korábban ő maga is segített román szomszédjának a magyar közhatalom négy éve alatt 1940 és 1944 között ügyes-bajos dolgaiban, hivatali ügyei intézésében, vagy kiállt mellette adott esetben, ha a magyar hatóságokkal valamilyen konfliktusa akadt – magyarázta el a történész. AZ ERKÖLCSI KÁRPÓTLÁS IS ELMARADT Az egyre nagyobb eredményekkel járó kutatások nehézségeire jellemző példa, hogy az ötezer férfi neve közül mindössze hétszázötvenét sikerült feltárni. És végül még egy fontos megjegyzés: sem a román, sem az orosz politikai vezetés még elvi szinten sem kárpótolta a túlélőket a szovjetunióbeli szenvedéseikért. Ráadásul sok felelős ember még ma is úgy gondolja, hogy a kolozsváriak kényszertáborokba való elszállítása, rabszolga munkára való kényszerítése jogos tett volt. „Mindenki vegye elő a mobiltelefonját!” – a jövőben ezzel, vagyis nem a megszokott, ellenkező utasítással kezdheti óráját az a történelem tanár, aki letölteti Farkas György és Pásztor Péter ötletgazdák-fejlesztők új alkalmazását. Ez az applikáció akár a Kolozsvárra személyesen ellátogatót, akár a világ másik szegletében a fotelban ülőt vezeti végig a kincses város azon helyszínein, ahol 1944 őszén összegyűjtötték, tartották, kínozták azt az ötezer helyi magyar férfit, akiket innen a Szovjetunió lágereibe hurcoltak – jogtalanul. Minderről a GULÁG-év zárónapján esett szó február 25-én, amely rendezvényen két, e témát feldolgozó dokumentumfilm ősbemutatóját nézhettünk meg (Farkas György: „Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?”, Tóth Orsolya: „A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron”) valamint egy olyan kerekasztal-beszélgetésben vehettünk részt, amelyre eljöttek a borzalmak egyes megélői is. Erdélyi Eszkimó Péter pestisracok.hu 2017. július 21.Művelődés – 2017. júliusi lapszám„Hosszan sorolhatnék még érveket, hogy miért gondolom úgy, nincs veszve semmi, miért gondolom úgy, hogy igenis többet olvasnak az emberek, mint régen. Sokat bővült a kínálat a (magyar) könyvkiadók is fejlődtek, éppen azért, mert a csúcstechnológiával – televízió, 3D-s mozi, számítógép, stb – kell felvenniük a versenyt; tehát szebbnél szebb könyvek látnak napvilágot. „ – írja A könyv marad című vezércikkében Dimény-Haszman Árpád költő, szerkesztő, az idén immár ötödik alkalommal megrendezésre került, csernátoni kézműves és olvasótábor egyik szervezője. A Közösség rovatban Dáné Tibor Kálmán idézi fel, hogy a rendszerváltás utáni másfél évtizedben hogyan indult be Erdélyben, sok szempontból Balázs Ferenc nyomdokain, a népfőiskola mozgalom. Az írás az Unitárius Egyház által szervezett Balázs Ferenc Emlékkonferencián 2017 május 26-án elhangzott előadás szerkesztett szövegváltozata. Az Enciklopédia rovatban Szekernyés János, Temesváron élő bánsági újságíró, helytörténész idézi Bartók Béla nagyszentmiklósi éveit, a nagy magyar zeneszerző életének ehhez a bánsági településhez kötődő mozzanatait. Az Emlék-lapok rovatban Süli Attila budapesti hadtörténész, korabeli dokumentumokra támaszkodva, idézi a Köpecen született Móricz Sándor ezredes 1848-49-es forradalomban és szabadságharcba vállalt szerepét. A Galéria rovatban Suba László Tordán élő képzőművész ír az erdélyi szobrászatról és mutat be néhány jeles hazai képzőművészt. A Könyvesház rovatban Balla Sándor ír Lapohos András: Pro Natura Park Ördöngösfüzesen című, a kolozsvári Grafikolor Kiadónál idén megjelent, kötetéről. A Tudomány rovatban a Marosvásárhelyen élő Jakab Sámuel geológus, egyetemi tanár, földrajzi szakíró emlékezik a 135 évvel ezelőtt született Balogh Ernőre, aki meghatározó személyisége volt az erdélyi magyar természettudományi életnek. A Szabadidő rovatot Farkas György egyetemi oktató jegyzi, A közel-vagy makrofotózás izgalmai és fortélyai címmel, melyben hasznos tanácsokkal látja el mindazokat, akik hobbiból, kedvteleséből, vagy éppen szakmájuk révén foglalkoznak, főleg a természet világának, „közelebbi” megismerésével. A Híradó rovatban a lap újra közli a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a XXIV Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedő versenyfelhívását. Erdély.ma 2017. augusztus 19.Nyári Téka-táborok: nyelvtanulás, tánc, kézművesség, művészetEgy edzőtábor még inkább összekovácsolja a tánccsoportot A szamosújvári Téka Alapítvány egyik fő célkitűzése a helyi értékek népszerűsítése, illetve a mezőségi gyerekek oktatása, iskolán kívüli tevékenységek szervezése által is. A nyár tehát nemcsak a pihenésé, hanem olyan táborok megvalósításának lehetősége, amikor a játék, a tánc és a dal nyelvén neveljük a jövő nemzedéket. 17 éve kezdődött, akkor szervezték meg az első honismereti tábort. Egyik alapötlet, amely azóta is aktuális, hogy az 5. osztályt a Téka Szórványkollégiumban kezdők e tábor idején megismerkedhessenek a bentlakási élettel, illetve a válaszúti szórványkollégiumból érkezők az itteni rendszabályokkal, épülettel, pedagógusokkal. Idén, június utolsó hetében, 50 helyi és környékbeli gyerek ismerkedett a város és tágabb környezetének értékeivel. Harmadszor táboroznak a helyiekkel a veszprémi Bárczi-iskola speciális nevelésű diákjai is. A hetet néprajzi, történelmi, irodalmi csoportos játékok, kirándulások, kézműveskedés, sportolás, népdal- és néptánctanulás színesítette. A következő héten a legnépesebb táborunk, a IX. Kézműves tábor lakói népesítették be a Téka Alapítvány székhelyét. Több visszajáró, sok első táborozó, akik közül 89 bennalvó, a többi (106-ig) bejáró. Kilenc műhelyben alkottak, de ki tudja hány tárgyat. A kilenc műhely közül néhány a megszokott és várt agyagozás, nemezelés, gyöngyfűzés, varrás, festés, üvegfestés, ám voltak újak is, mint a fonás körmöcske segítségével, gyékényfonás, illetve a népi gyermekjátékok. Délelőtt és délután egy-egy háromórás alkotási folyamatban vehettek részt a 7–14 éves gyerekek, közte természetesen ebédszünettel. Délután a szamosújvári és széki gyerekek hazamentek, a kolozsvári, décsei bennalvók pedig egy kis szünet után népdaltanuláson vettek részt. Erdély és Dunántúl tájegységeinek dalait sajátíthatták el. Szórakoztató román nyelvtanulás A kézműves tábort, a „legfiatalabb” táborunk, a II. román nyelvű kommunikációs bejáró tábor követte. S bár a szórványban levő gyerekekről az az elképzelés, hogy ők kevert nyelvet, illetve főleg a román nyelvet beszélik, létezik egy olyan gyerekcsoport, akik számára a román nyelv tanulása nehézséget okoz, csupán az iskolában használják. Nekik segítenek e táborban, amelynek célja: magyar anyanyelvű gyerekek románul való kommunikálásának segítése, beszédbátorságuk és beszédkedvük erősítése. A július 10. és 14. közöt szervezett táborban a Téka Alapítvány szervezésében 55, 5–11 év közötti gyerek vett részt 3 román anyanyelvű oktató irányításával. Délelőtt kommunikációs játékokon, délután pedig kézműves foglalkozásokon, szórakoztató és mozgásos játékokon vehettek részt, amelyeket román nyelven irányítottak. A román tábor és a felnőtt fazekastábor néhány napja párhuzamosan zajlott. A fazekas tábor résztvevői olyan felnőttek voltak, akik év közben havi egy hétvégét e mesterség titkainak megismerésével töltenek. Demeter Irén nyolc éve a tanfolyam és a táborok résztvevője, így ír erről: „Minden évben van júliusban négy nap, ami a tied, és csakis a tied. Már nyolcadik éve várod ezeket a napokat. Olyan ez, mint egy sátor, ahova bebújhatsz, akár a vihar, akár a napsütés elől, és egészen biztosan tudod, hogy jól fogod érezni magad, hiszen körülvesz, és beborít a békéjével és biztonságával. Ez a csodája a szamosújvári Téka Alapítvány Fazekas Táborának. Olyan kevés dolog van, amiről biztosan tudod, hogy jó lesz számodra. Főleg nekünk, felnőtteknek, akik már kinőttünk az anyaölből. Ott volt még ilyen biztonságos, meleg, szeretetteli és elfogadó, kiszámítható környezet. Itt tudod, hogy mi vár rád: a társaid, akiket már 5-9 éve ismersz, akikkel minden évben egyszer találkozol, és egy hosszú hétvégét együtt töltesz. Akiktől tudod, hogy mire számíthatsz, tudod, hogy elfogadnak, megértenek, lelkesítenek, inspirálnak, jókedvre derítenek. És vár rád az agyag meg a korongok. Már hónapok óta gyűjtögeted a terveidet, szövögeted álmaidat. A terv az sok, az idő az kevés. A listád jó hosszú, és tudod, hogy nem valósíthatod meg mind, de nem is ez a fontos. Teret engedsz a pillanatnyi hangulatodnak, és odafigyelsz az agyagra, megérzed, hogy mivé szeretne válni a kezed alatt. A fontos az, hogy itt te magad lehetsz. De nem vagy egyedül, nem vagy magányos. Egy közösségnek, a műhelynek tagja vagy, együtt alkottok, hattok egymásra. Együtt gondolkoztok, segítitek egymást. Velük együtt fájlalod csontjaidat. Itt az idő valahogy mindig kevés, a napnak a 24 órája sem lenne elég. Pont ezért akár éjjel 2-ig is fenn vagy, görnyedsz a korong fölött, együtt a hozzád hasonló megszállottakkal. A legfontosabb az alkotás. Lelkedből, fejedből, szívedből, kezeden keresztül megtestesülnek megálmodott edényeid, tárgyaid. Ezek a tárgyak mindig szépek. A lelked mosolyából születtek, és mindenki, aki ránéz, ezt meglátja bennük. Megismer általuk téged. Látja derűdet, látja szépségedet, rajtuk keresztül belelát a lelkedbe. Ablakaid ezek a tárgyak. A négy nap alatt, bármilyen körülmény közül érkeztél, azt érzed, hogy jól vagy, és itt minden segít téged abban, hogy ez így legyen. A mesterei ennek Egri Hajnal, és Balázs-Bécsi Enikő, a táborunk, műhelyünk vezetői, akik mindent megtesznek azért, hogy igazi »wellnesstáborrá« alakuljon ottléted. Ha kell, kiszednek a görnyedtségből, elvisznek a széki tavakhoz, a nádashoz, ahol inspirációt, további feltöltődést kaphatsz, elvisznek közösen pizzázni. És még véget sem ért a tábor, máris várod a következő találkozást.” Ősszel új csapattagokat is várnak az alkotók és természetesen a régiek is folytatják a tervek szövésétől a csodaszép kerámiákig tartó utazásokat. Összművészet Feketelakon A negyedik alkalommal megszervezett Feketelaki Összművészeti Tábornak újból sikerült trendet teremtenie. A merőben szórványban élő magyar jelentkezők az idén Makkai Bencével, Bordás Attilával, Márton Evelinnel, Farkas Györggyel, Demeter Rékával és Vajna Botonddal dolgozhattak együtt. A tábor ötletgazdája Debreczeni Orsolya magyartanár. A Téka Alapítvány és az EMKE szervezésében július 6. és 9. között zajlott a IV. Feketelaki Összművészeti Tábor. Az idei tematika a rend volt, amelyet az irodalom, tánc, film, fotó felől közelítettek meg az előadók. Újdonságnak számított, hogy a műhelymunkák nem határolódtak el élesen, hanem a meghívottak egyszerre dolgoztak a végtermék érdekében. Első nap Márton Evelin írónő párba (az egyik a rendet a másik a káoszt jelképezve) állította a táborlakókat, akiknek együttesen olyan fiktív figurát kellett életre kelteniük, amelyben a rend és a káosz elemei egyszerre vannak jelen. Ezeket a történeteket később kiértékelték a mentorokkal, és elkezdődhetett a munka: szövegkönyv készült a történetekből. Este a tábor blogjára feltöltött szövegkönyveket másnap a mozgás felől értelmezték újra. Bordás Attila táncos, koreográfus segítségével a történeteket a mozgás szempontjából is továbbgondolták és Demeter Rékával a szimbolisztikájukat is megbeszélték. A harmadik nap a forgatásé volt. Az eddig fokozatosan épülő történeteket kisfilmmé alakíthatták a táborlakók, ebben Makkai Bence és Farkas György mutatott irányt, úgy, hogy közben a filmezés háttérmunkájába is beavatták a jelenlévőket. Kipróbálhatták, milyen stábnak, rendezőnek, operatőrnek lenni. Sőt még a vágásnál is komoly szerep jutott a táborlakóknak. Az utolsó nap az utómunkálatoké, a következtetéseké, és persze a búcsúzásé volt. A nyersanyagot visszanézve, mindenki gyönyörködhetett a munkájában. A délután folyamán Vajna Botond szolgáltatta a zenét, aki a DJ szakma rejtelmeibe is beavatta a fiatalokat. Befejezésképpen a jelenlévők abban egyeztek meg, hogy Márton Evelin Szalamandrák könyvét a következő táborig mindenki kézbe veszi, elolvassa és továbbküldi. Ez a folyamat akkor zárulna le, amikor az Evelin által felajánlott könyv jövőre, a tábor kezdetére visszakerül a szervezőhöz. A táborban készült kisfilmek augusztusban nyerik el végleges formájukat, remélhetőleg bemutatásra is kerülnek majd különböző rendezvényeken. Edzőtábor táncoslábúaknak Ugyancsak Feketelakon szervezték a 21. Feketelaki edzőtábort. Sokan nosztalgiával gondolnak az 1900-as évek végén zajló táborokra, amelyeknek akkor aktív részesei voltak. Szőlősi Kata az idei tábor krónikása: „A Téka Alapítvány idén 21. alkalommal rendezte meg a Kaláka illetve Kiskaláka néptáncsoportnak szóló edzőtábort, amely keretén belül táncismereteinket bővíthettük. Táncos nyarunk első állomása a feketelaki edzőtábor. Csodálatos érzés minden nyáron egy hetet eltölteni Feketelakon és együtt táncolni meg szórakozni. A Kaláka mezőszopori táncokat kezdett el tanulni a hét első felében Kiss Zsolt és Tálas Ágnes vezetésével, majd a hét második felében az egész éves bonchidai tánctanulás gyümölcseként összeállították Feketelaki Tibor és Székely Melinda irányításával a várva várt koreográfiát. A Kiskaláka a hét folyamán Both Józseffel és Zsuzsával magyarózdi táncokat tanult. A tánctanulás mellett számos program színesítette a hetet. A reggeli zenés és olykor túl korainak tűnő ébresztés után a lányoknak Puscas Rebeka zumbát tartott, míg ez idő alatt a fiúk szaladni voltak. A reggeli után már kezdődött a délelőtti táncoktatás, amelyre mindig izgatottan mentek a résztvevők, mivel ilyenkor új lépéseket sajátíthattak el. A táncoktatást az ebéd követte, amikor ugyanis finomabbnál finomabb ételek fogadták a táncosokat. A táncoslábúak kedvence a töltött káposzta volt. A pihenőidőt mindenki a maga kedvére tölthette el, ilyenkor a nagy meleget vizeződéssel vagy épp egy fa árnyékában való pihenéssel próbálták átvészelni. Bence és Balázs függőágyai nemcsak a pihenést szolgálták, hanem a szórakozást is, főként azután, hogy a nagy terhelés miatt néhányszor leszakadtak. A délutáni táncoktatás ugyanolyan jókedvűen telt, mint egyébként az egész nap. A vacsora után a közös népdaloktatáson az oktatók a táncanyagokhoz tartozó népdalokat tanították meg, amelyeket az egész napot záró táncházban el is énekelhettek. A táncház volt az, ahol mindenki kedvére táncolhatott, énekelhetett és jól érezhette magát. Szombaton délután közös erővel meg persze vidámsággal rendet raktak a táborközpont területén. Este meg a már szokásossá vált tábortűz következett, ilyenkor a lobogó tűz mellett az oktatókkal együtt énekelnek meg beszélgetnek a résztvevők. Miután a tűz leégett fergeteges tánc következett, pihenésként meg szalonnát sütöttek a táncoslábúak. Egy ilyen tábor még inkább összekovácsolja a tánccsoportot, új szerelmek születnek és új táncismeretekkel meg élményekkel várják, hogy ősszel újrakezdhessék a táncpróbákat. A Téka Szórványkollégium diákjai közül többen nyaraltak az alapítvány és a támogatók jóvoltából, Balatonakaliban 23-an, illetve ötön Kiskunmajsán. A nyár idején elvégezték a szobák felújítását, illetve átalakítását is, hogy szeptemberben a 120 kollégista otthonra leljen. Fodor Emőke / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-29
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
